IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy látszik, valami helycserés támadásra készül a miniszter úr, ő tesz fel kérdést, ráadásul olyan furcsa alanyt használva, hogy "ha nem loptak volna el". Nem tudom, kire gondol, miniszter úr. (Dr. Hende Csaba: Azokra, akik loptak! - Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Hogyan gondolja, hogy egy válaszban lehet ilyeneket mondani? Erre szokta Juhász Ferenc képviselőtársam mondani, amikor ilyeneket szólnak önök, hogy ne bújjanak a mentelmi joguk mögé! Ha bárkivel kapcsolatban megalapozott vádat tudnak fölhozni, tegyék meg! (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból, köztük: Nem szégyelled magad?) Szégyenre nem nekünk van okunk, hanem azoknak, akik mindig a múltra hivatkozva a saját hibáikat takargatják (Taps az MSZP soraiban, közbeszólások és zaj a kormánypárti padsorokban. - Az elnök csenget.), és akinek nem fontos a honvédelem, és nem szánnak rá elég pénzt.
És a költségvetés ilyen nyomorult helyzetben még soha nem volt a Honvédelmi Minisztériumban, mint most, a fizetési képtelenség éppen ebből adódik, meg abból, hogy miközben nyereséget fog kasszírozni a cég, és nagy összegű jutalmat fizet a dolgozóinak, a beszállítókat nem fizeti ki hónapokon át. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Ez tarthatatlan, elfogadhatatlan a helyzet is, és a válasz is. (Taps az MSZP padsoraiban. - Lukács Zoltán: Ilyenkor le kellene mondania a miniszternek. Döbbenetes.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés