KŐVÁRI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Lendvai Ildikó sarkallt felszólalásra, már nem először. Még akár igaza is lehetett volna abban, amit az előbb mondott, hogy nem a mi dolgunk meghatározni, hogy mely egyházak nevezhetők egyházaknak, hol és hogyan gyakorolják a hitüket a vallásos emberek. Ezt a múltkor is megpróbáltuk tisztázni, hogy a hit az személyes dolog, mindenki abban hisz, amiben akar, ezt a törvény egyáltalán nem deklarálja, hogy mit tekintünk hitnek, illetve vallásnak. Itt csak arról van szó ebben a törvényben, hogy az egyházi törvény alá mely egyházak esnek, melyekre vonatkoznak azok a szabályok, amelyek ebben a törvényben deklaráltak. A civil szervezetek esetében ugyanez a helyzet, ott is megkülönbözteti a közhasznú, nem közhasznú szervezeteket, és más-más passzusok, más paragrafusok vonatkoznak rájuk.
Tehát szó nincsen arról, hogy itt mondanánk meg a parlamentben, hogy melyik egyház egyház, hanem itt arról van szó, hogy az egyházi törvény alá mely egyházak esnek, melyeknek az állammal való viszonyát szeretné szabályozni az egyház. A többiek pedig egyesületi formában vagy valamilyen közösségi formában a vallásukat ezután is gyakorolhatják. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés