SZÁSZFALVI LÁSZLÓ közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kolber István képviselő úr hozzászólásához szeretnék néhány reflexiót tenni. A 3. ajánlási pont tekintetében szeretném tájékoztatni képviselő urat arról, hogy a már elfogadott új köznevelési törvény ezt a kérdést a 74. §-ában rendezi, és egyébként az egyházi törvénynek nem az a feladata, hogy az állami közoktatási rendszert szabályozza, hanem kifejezetten a vallásos nevelés jogát, jogi garanciáit és kereteit teremtse meg. Az egyházi törvény tehát erre szorítkozik. Az általános közoktatási, köznevelési kérdések pedig a köznevelési törvényben vannak szabályozva. A 3. ajánlási pontban felvetett probléma az említett törvény 74. §-ában megnyugtatóan rendeződött. Kérem, hogy ez szíveskedjék figyelembe venni.
A 20. ajánlási pont tekintetében pedig azt tudom mondani, hogy egy pici kis zavart érzek most részben az MSZP és a Demokratikus Koalíció együvé tartozása vagy különválása tekintetében, merthogy annak idején az első vita során is, ha jól emlékszem, éppen Lendvai Ildikó képviselő asszony mondta - nem tudom, hogy akkor már szét volt-e válva az MSZP-frakció vagy nem, erre nem emlékszem pontosan, de Lendvai Ildikó képviselő asszony mondta, ha jól rémlik nekem, de nem vagyok benne biztos -, örülnek annak, hogy a székhely szerinti bíróság kérdését a Fővárosi Bírósághoz helyezte át az akkori törvényjavaslat. Ezért nem értem igazán, most hogyan jött vissza ez a dolog, hogy a székhely szerinti bíróság, azaz az 1990. évi IV. törvény e tekintetben hatályban maradna az ő módosító indítványuk szerint, amit egyébként az akkori törvényjavaslat vitájában örömmel üdvözöltek, hogy nem a székhely szerinti, hanem a Fővárosi Bíróságon történne ez a dolog. Tehát nem értem, itt egy kis ellentmondást érzek. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés