SZÁSZFALVI LÁSZLÓ közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Lendvai képviselő asszonynak hadd válaszoljak gyorsan. Azt mondja, hogy ez a kormány már sok kaktuszban ül. Szeretném mondani, kedves képviselő asszony, ön frakcióvezetőként sokáig szolgálta az előző kormányzatokat, az a kormányzat vitte be a kaktuszerdőbe ezt az országot, és most azon dolgozunk másfél éve, hogy ebből kikászálódjunk valahogy, és valahogyan saját talpunkra tudjunk állni.

A bíróság tekintetében azt tudom mondani, amit én elmondtam egy ezelőtti, régebbi kétperces hozzászólásomban, én csak arra az ellentmondásra vagy ellentmondásosságra szerettem volna ráirányítani a figyelmet, amit úgy véltem, hogy részben az MSZP soraiból elhangzottak, illetve a módosító indítvány és a régi törvényjavaslat alkalmával elmondottak között volt az én megítélésem szerint.

Az alkotmánybírósági határozatról hadd mondjam, hogy az Alkotmánybíróság, ha jól emlékszem, már '93-ban kimondta viszont egy határozatban azt, hogy igenis, az Országgyűlés, illetve az állam dönthet arról, hogy különbséget tesz bizonyos elvek mentén egyház és egyház között, leginkább itt a közszolgálat-átvállalás tekintetében hivatkozott az Alkotmánybíróság erre a különbségtételre. Tehát azt gondolom, hogy az alkotmánybírósági határozatoknak teljes mértékben megfelel ez a mostani különbségtétel is.

Röviden arra hadd reagáljak, hogy ezek szerint a képviselő asszony megítélésében az előző húsz esztendőben például a tábori lelkészi szolgálat tekintetében eddig is emberi jogi sérelmek voltak, és nem volt alkotmányos megoldás, amely az önök kormányzása alatt is ugyanúgy működött, mint a polgári nemzeti kormányok időszakában. Tehát nem értem, akkor ez egy ellentmondás, amire jó lenne, ha reflektálna a képviselő asszony.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu