SZÁSZFALVI LÁSZLÓ közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. A tábori lelkészek tekintetében a kormány mindenkor, az eddigi 21 esztendő alatt megállapodásokat kötött. Tessék nekem egyetlenegy olyan megállapodást mutatni az elmúlt 21 esztendőből a mindenkori kormányok részéről, amely a jelenlegi mellékleten kívül levő egyházakkal köttetett! A 14 egyházon belül történt az elmúlt 21 esztendőben is minden megállapodásnak a megkötése.
A bizniszegyházakra visszaugorva, Lendvai képviselő asszony azt deklarálta már többször, hogy ők támogatják, hogy a bizniszegyházakat szűrjük ki a rendszerből. De hát, kedves képviselő asszony, ez a feltételrendszer, ami a törvényjavaslatban meg van fogalmazva, ez egy rendszer, ez egy fölépített koncepció. Tehát ha egy-egy elemét kihúzzuk, azzal gyengítjük ezt a fajta feltételrendszert, pontosan ezért fontos, hogy egy egészet alkosson ez a feltételrendszer, és egymást kiegészítő módon vannak ezek megfogalmazva.
(15.50)
Azt gondolom, hogy pontosan ezért vannak így megfogalmazva, hogy azt a célt elérjük, amelyet ön is állítólag támogat.
Egyébként felsorolta az egyházi 1 százalék kérdését és az egyházi intézmények kiegészítő normatíváját, támogatását. Hát pontosan ez az a két tétel, amelyek eklatáns példáit adják az elmúlt húsz esztendőben az előző törvény gyengeségének; tekintettel arra, hogy pont az egyházi 1 százalék tekintetében nagyon sok bizniszegyház vitte ki a közpénzeket, illetve az egyházi intézményi kiegészítő normatívánál is sok-sok milliárd forintot az elmúlt iksz évben vittek ki leginkább egyébként szociális intézmények tekintetében, de az egyházi 1 százalék tekintetben sorolhatnám estig, hogy milyen egyházi szervezetek kapták meg vagy vihették el ezeket az egyházi 1 százalékokat. Nem akarok példákat mondani.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés