VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Két fölvetett kérdésére Mirkóczki képviselőtársamnak szeretnék válaszolni, illetve háromra.
A 7. pontban vallásügyi tanácsadó testületet javasolnak létrehozni. Mi éppen ezt szerettük volna kikerülni. Előkerült ez a kérdés már fél évvel ezelőtt már az elsőnél is, de azt szerettük volna kikerülni, hogy ne érje az a vád egyik történelmi egyházat, nagyegyházat, bevett felekezetet, hogy azok döntenek abban, hogy az újak, a kisebbek bekerülhetnek-e vagy nem, ezért lett egy aránylag független testületre, a Magyar Tudományos Akadémia véleményezésére bízva. Erre nézve ez a válaszom.
A másik pedig, épp az általános vitában, emlékezhet rá képviselőtársam, sokan felvetették azt, hogy mi lesz azokkal - talán épp Nyakó képviselő úr többször is -, mi lesz azokkal az egyházakkal, amelyek az elmúlt húsz évben jöttek létre, működtek. Ezért vettük be ezt, hogy a száz év vagy pedig az elmúlt húsz év.
A harmadik dologra pedig, hogy vajon bővül-e az egyházak sora, az előterjesztők véleménye szerint ez a 14 kerül szavazásra, és utána pedig életbe lép maga a törvény, és majd jelentkeznek azok, akik egyházként akarnak a továbbiakban működni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés