ZAGYVA GYÖRGY GYULA (Jobbik): Köszönöm a szót. A 7., 8., 17., 20., 27. és 42. ponthoz szeretnék hozzászólni. Az előbb sajnálattal hallottam, hogy Lendvai Ildikó sajnos igazakat mondott. Tehát önök annyira inadekvát álláspontot képviselnek ebben az egyházi törvényben, hogy néha még Lendvai Ildikónak is igaza tud lenni. (Lendvai Ildikó: Ide jutottunk.) Idáig már nem kellett volna eljutnunk sajnos, hogy egy volt kommunista utódpárt egyik tagjának igaza legyen egy egyházi törvényben, az egyházi törvény részletes vitájában. Ez már mindennek a teteje szerintem.

Ez abból is táplálkozik, hogy önök már végképp nem tudják, hogy ezt a törvényt mi alapján hozzák össze, meg a kritériumrendszert mi alapján állapítják meg, mert legalább hatféle kritérium volt már megállapítva az előző törvényben is, meg ebben is. Összevissza módosítgatják, kiveszik, beteszik. Most például meg szeretném majd államtitkár urat kérdezni, hogy akkor a 17. pontnál erről a módosítóról az államtitkár úrnak mi a véleménye. Várható, hogy ezt, az emberi jogi bizottság módosítóját el fogják fogadni, vagy nem fogják elfogadni, ami betenné azt a kritériumot, hogy 100 év nemzetközi működés mellett 20 év itthoni, hazai működés, és akár egyesületként való működést is elfogad a kritériumban? Erre majd kérnék egy választ, államtitkár úr. (Szászfalvi László: Már mondtam, hogy igen.) Jó, köszönöm szépen. Államtitkár úr válaszolta, hogy igen.

Ha ez így lesz, akkor lemodellezném pár mondatban, hogy ez mit fog körülbelül okozni. Erről már beszéltünk egyébként az általános vita során is, de itt például Kővári képviselőtársunk az előbb úgymond a Fidesz belső ellenzékeként felhozta, hogy például a boszorkányegyház is akár átcsúszhat így a listán. (Szászfalvi László nemet int.) Államtitkár úr rázza a fejét, hogy nem, én viszont mondok jó pár neospirituális kisegyházat, ami át fog. Így viszont a KDNP eredeti céljaival szemben - az volt a célja, hogy ezt a 360 egyházat leredukálja egy x számra, 40-50-re, még a nyári bizottsági viták alatt többször elhangzott, hogy itt ez a fő célja a KDNP-nek, hogy leredukálja az egyházak számát, ami egyébként szintén nem megfelelő álláspont szerintem, hogy így állunk hozzá, mert számok meg időbeli megítélések alapján nem lehet szerintem egy egyházat vizsgálni. Ráadásul nem is parlamenti képviselőknek kellene ezt vizsgálni, ezt már nem is mondom, de sajnos mégiscsak nekünk kell erről beszélni.

Szerintem egy egyházat csak az alapján lehetne megítélni vagy vizsgálni, hogy az adott, a saját spirituális talapzatához mennyire hű vagy mennyire nem hű. Tehát ezt a szempontot kellene vizsgálni. Erről viszont senki szót nem ejtett. Ilyet például majd Lázár János, amikor majd ki fogja adni az igent vagy a nemet, hogy mit szavazzon a Fidesz-frakció egy adott egyház megítélésénél itt a parlamentben, hogy meglesz a kétharmad vagy nem lesz meg a kétharmad, nyilván nem fog majd figyelembe venni, mert teljesen csak lobbiérdekek lesznek figyelembe véve, vagy teljesen más érdekek, olyan színfalak mögötti érdekek, amiket nem tudhatunk, mint például ami alapján bekerült a Hit Gyülekezete a történelmi egyházak közé.

Még egyetlenegy KDNP-s képviselő meg nem magyarázta, hogy miért került be a Hit Gyülekezete. Úgy kerülik ezt a kérdést, mint a pestist. Amikor megkérdezzük, senki meg nem szólal, elsunnyogja, lebújik a pad alá, hogy ne kelljen erre válaszolni. Holott - egyébként most felteszem újra, ezt azért válaszolja meg, mondjuk, Varga László képviselő úr válaszolja meg, hogy a Hit Gyülekezete miért lett a történelmi egyházakkal azonos rendű. Konkrét választ kérek: miért lett? (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Így van. Nincs válasz.) Magyarázzák meg. Persze, tudom, hogy kellemetlen kérdés, azért tettem fel. Válaszolják meg!

Visszatérve arra, hogy Kővári képviselőtársunk nagyon helyesen fejtegette, hogy itt azért át fognak csúszni egyházak. Én például kigyűjtöttem olyan egyházakat, akik Magyarországon 20 éve már működnek vagy egyesületi, vagy egyházi formában. És arra is kérnék államtitkár úrtól egy választ, csak közben Lukács úr elvonta a figyelmét; tehát államtitkár úrtól meg szeretném kérdezni, hogy ez a 20 éves működés, amit itthon, Magyarországon ír elő majd a törvény, ha jól értem, akkor nemcsak az 1990 után időszakra fog vonatkozni, hanem az azelőtti működés is beleszámíthat- ugye? (Szászfalvi László nemet int.) Azért, mert a törvény ezt nem részletezi külön.

Az én megítélésem szerint beletartozhat, tehát aki mondjuk, az 1920-as vagy '30-as években már működött, mondjuk, már 5-10 évig mint egyesület, az hozzátartozhat. Ezt csak felvetném mint kérdést, mert ezt nem részletezi a törvény külön, holott szerintem teljesen egyértelmű, ki fogják használni ezt a kiskaput. Úgy gondolom, hogy például a metodista egyházak, mind a kettő bele fog esni. És ez megint lobbi, lobbiérdek. Iványi úr, tudjuk, hogy hova tartozik. (Szászfalvi László: Be sem adta a kérelmét. - Dr. Lukács Tamás: Nem adott be kérelmet.) Hát, majd be fogja... Mert közben mondták, hogy nem adta be a kérelmét, persze, majd be fogja.

A Názáreti Egyház, Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, Keresztyén Testvér Gyülekezetek, Élő Isten Gyülekezete, Magyarországi Szabadkeresztény Gyülekezet, Agapé Gyülekezet, Hetednapi Adventista Egyház és a Golgota egyház magyarországi csoportja; ezeket csak azért soroltam fel, itt egypár perc alatt össze lett gyűjtve, hogy 8-10 neospirituális kisegyházat rögtön összeszedtünk, és még nyilván lesz több is, ami ez alapján a 20 éves egyesületi működés vagy egyesületi és egyházi működés alapján átcsúszhat az egyházi rostán.

Ez azért érdekes, mert önök kinyilvánították: pont az a céljuk, hogy leredukálják az egyházak számát. Most akkor döntsék már el, hogy mit akarnak: le akarják redukálni vagy nem akarják leredukálni? Én megint nem akarok azon a poszton tetszelegni, hogy eldöntsük, hogy egy egyház jó vagy nem jó. Itt a Hit Gyülekezeténél megállunk. Azt azért mindenki látja, hogy az egy borzasztó kártékony cionista bizniszszekta. A többieknél nem akarunk pálcát törni.

Azért kellene felállítani a vallási tanácsadó testületet, hogy el tudja dönteni egy testület, hogy az adott egyház egyházi és vallási tevékenységet végez-e. Mert az a másik fő gond, hogy ebbe a fűnyíróelvbe, amit önök itt kitaláltak, beleeshetnek egyébként olyan magas rendű spirituális szinten álló vallási közösségek is, ami nem feltétlenül kártékony, sőt nagyon magas szintű spirituális dolgokat képvisel, illetve nem bizniszszekta, de önök a fűnyíróelv miatt azokat is letarolják.

(16.20)

Közben meg egyház lesz a krisnások egyháza, egyház lesz a különböző legalább 50-60 neospirituális keresztény kisegyház, amiről majd döntsék el, hogy például az önök eredeti céljaival egybevág vagy nem vág egybe, mert szerintem nem, csak mondom, ebből megint az jön ki, hogy önök már nem tudják, hogy mit szeretnének ebben a kérdésben.

Még egyszer mondom, összefoglalva: nem lehet számtani és időbeli korlátokat felállítani egy egyház meg egy vallás vizsgálatánál, csak minőségi és tartalmi szempontokat, amit viszont nem parlamenti képviselőknek kellene megvizsgálni.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu