DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Lázár János képviselőtársamnak jelzem, hogy tényleg egy komoly történelmi hiányosságról tett tanúbizonyságot, hiszen a '48-as ellenzék harcolt annak idején a '67-es megalkuvó, a Monarchiába Magyarországot beolvasztani kívánó kormánytöbbséggel, azzal a Tisza-féle Szabadelvű Párt vonalával, ahol az országhódítás soha nem látott mértéket öltött. Mi most ugyanezt a küzdelmet folytatjuk. Csodálatos a történelmi analógia, nemcsak eljárásjogi, hanem úgynevezett anyagi jogi szempontból is. Igen, ott voltak, persze, ott volt Károlyi, meg ott voltak az előzménypártok is már az ellenzék soraiban, de a '48-as ellenzékiek '48-hoz voltak hűek, és mi sem engedünk '48-ból, '56 igazságából, Trianon revíziójából, és nem engedünk az IMF diktátumainak, mint ahogy önök ezt megteszik.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
(13.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés