DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A második vitaszakaszban szerepelnek azok a módosító javaslatok, amelyeket előterjesztettem: kettő további javaslatról van szó.

Ha már az egész kivételes sürgős eljárás című történet itt előjön, akkor nyilván ez már csak a rosszon való faricskálás. Egyébként az egészet, úgy, ahogy van, elutasítjuk, de ha ez már egyáltalán szóba jött, akkor mégis egészen abszurdnak érzem, hogy ebben a rendkívül sürgős, tehát kivételes sürgősségi eljárásban a pártok mindösszesen 30 perc időkeretet kapnak a vita lefolytatására. Erre javasoltam egy igencsak nagy önmérsékletet mutató, szinte már az öncezúra jeleit mutató 55 perces időkeretre való emelést, független képviselőknél pedig 8 helyett 10 percre való emelést. Nem tudom, kell-e ezen még valamit magyarázni. Persze, nyilván vannak bölcs latin mondások, ismerik ezeket, hogy nyilván lehet tömörebben is elmondani a valóságot, és nem feltétlenül a hosszú beszéd teremti meg az igazság alapját.

Azt azonban látni kell, hogy ezzel azokat az embereket csapják arcul, akik annak idején komolyan vették a szavazást, bevonultak a szavazófülkébe, és akkor hittek abban, hogy a képviselők majd eljönnek ide a Házba, majd itt komolyan vitatkoznak, szakértőkkel konzultálnak, netán velük is konzultálnak néha, érdemben meghallgatják, hogy mit akarnak, és ez alapján hozzák meg döntésüket. Olvassanak el blogokat bármelyik honlapon, egészen a kuruc.info-tól kezdve a femina.hu-n át a mainap.hu-n keresztül bárhol olvassanak el egypár polgári bejegyzést, hogy mit gondolnak az emberek a munkánkról. Az egészet egy kalap alá helyezik, hogy igen, ha be is mennek a képviselők, itt melegednek, röhögcsélnek, olvashatnak, beszélgetnek, büfézgetnek és a többi, alig van egypár képviselő, aki valóban komolyan veszi a munkáját, feláll, odaszól, vagy egyáltalán átolvassa a módosító javaslatot. Ne csináljunk bábszínházat az Országgyűlés munkájából, mert ez egy nagyon katasztrofális út! Ezért javasoltam, hogy azért emeljük meg ezt a keretet.

A másik egy nagyon cseles módosítás, ami a Házszabálytól való eltérésnek ezt a bizonyos négyötödös szabályát szeretné kétharmadosra lecserélni. Erről már nagyon sokat beszéltünk az általános, valamint a részletes vitában, de szinte biztos vagyok benne, hogy ez nagyjából visszhang nélkül maradt, vagy legalábbis nem sokan figyeltek fel erre, hogy az utolsó négyötödös elemet is kiemelik a nemzeti együttműködés rendszeréből, az utolsó elem is kikerül, ahol például a Jobbik egyetértése vagy hozzájárulása kell a Házszabálytól való eltéréshez. Ez eddig négyötödös szabály volt, és most ezt így szép suttyomban kétharmadra változtatnák. Ennek gyakorlatilag nemcsak az az oka, hogy ez nem tetszik nekünk, mert a Jobbikot kihagyják, hanem ennek egy garanciális eleme van, egy garanciális feltételrendszert emelnek ki, mégpedig az a garanciális feltétel esik ki, hogy a Jobbik - mint ahogy azt eddig is mindig tette, és ezt fogja a jövőben is tenni - a nemzeti érdekek megvédése érdekében igenis fel fogja emelni a hangját. Kolontár-ügyben nyilván azonnal megszavazza a sürgősségi eljárást, a Házszabálytól való eltérést, de mondjuk, az IMF diktátumának bekottázása érdekében már nem szavazza meg és így tovább, folytathatnám a sort.

Kiesik tehát a rendszerből, ki kívánják ejteni az érdemi garanciális szűrőt, amelyet a Jobbik Magyarországért Mozgalom frakciója lát most el a parlamentben. Miután a többiek már nem dolgoznak az ellenzék tagjai közül, őket szinte nem is érdemes említeni, mert nem vették a fáradságot, hogy bejöjjenek ezen a napon. Amikor mindannyian bejöttünk, és elmondtuk a véleményünket, ők, az LMP-sek, az MSZP-sek, az antidemokratikus koalíció, Gyurcsány és bűntársai nem jöttek be, de mi bejöttünk, és bejöttünk az alaptörvény vitájában is, elmondtuk a véleményünket, és ezt követően is el fogjuk mondani a véleményünket. Egy biztos viszont, hogy ha ezt a rendszerelemet kiejtik, akkor innentől kezdve egyes-egyedül csak magukat hibáztathatják mindazért a következményrendszerért, amit majd el kell szenvedniük, és az egész országnak, az egész nemzetnek is el kell szenvedni, és ez már sokkal nagyobb baj. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu