HARRACH PÉTER (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A rendezett életet élő ember egy időszak végén vissza szokott tekinteni, mit tett jól, mit tett rosszul. Ugyanezt teszi egy élő közösség is, és most játsszunk el a gondolattal, hogy a magyar parlament egy ilyen közösség, ahol vannak közös célok, és ezek érdekében mindenki dolgozik. Tudom, hogy a gondolat abszurd, de szilveszter közeledtével megengedhetjük magunknak.
A kormány és a parlamenti többség három nagy kihívással nézett szembe ebben az évben. Elsőként meg kellett alkotni azokat a törvényeket, amelyek keretet adnak ahhoz, ami vállalt felelősség, ez pedig nem más, mint Magyarország megújítása. Ez nagy munka volt, és nagy tempót igényelt. Ehhez a tempóhoz igyekeztünk felzárkózni, és nemcsak munkát, nemcsak feladatot, de örömet is jelentett ez a törvényalkotás. Kimagasló öröm volt, amikor hajnali 5-ig kellett az ellenzéki obstrukciót hallgatni, de hát ez a parlamenti munka része.
A pazarló rendszerek az egyik legnagyobb gátja annak, hogy Magyarország megújuljon. Ezeket kellett rendbe tenni, hiszen olyan rendezetlen világot örököltünk, amit aztán egyenként, minden területet rendbe kellett tenni. Csak néhány példát szeretnék említeni. Saját lábra kellett állítani a nyugdíjrendszert; a liberális oktatásirányítás által szétzilált iskolát ismét értékteremtő intézménnyé kellett változtatni. Meg kellett adni a valódi egyházak rangját azzal, hogy az álegyházakat leválasztottuk. Vissza kellett hoznunk a határon túlra szorult magyarokat a jog eszközeivel is a nemzeti közösségbe, és folytathatnám tovább. Ez egy nagy munka volt, és sikeresen hajtottuk végre.
A második nagy kihívás az európai válság következményeinek a kezelése volt, az eladósodott ország (Általános zaj. - Az elnök csenget.) és polgárainak a megmentése. A hiány és az államadósság csökkentése törvényben, sőt alaptörvényben rögzített cél lett, de az emberek érdekében is sokat tettünk, hiszen a polgárok nem újabb terheket kaptak, hanem az eddigiek csökkentését kapták meg. A devizahitelesek minden rétege kapott lehetőséget, az állam és polgárainak megmentésében a legnagyobb profitot szerzők is jelentős részt vállaltak.
(10.40)
Most fordult elő először az utóbbi évtizedekben, hogy a pénzesládák megnyíltak, és azok kaptak belőle, akiknek a legnagyobb szüksége volt rá. Mondjuk ki nyugodtan a második kihívással kapcsolatban, hogy a csőd elkerülése és az ország fizetőképességének megőrzése nagy teljesítmény volt.
Végül a harmadik kihívás a parlamenti ellenzék viselkedése volt, ennek kezelése. Nem a kritikával van baj, hiszen ezért kapja egy ellenzéki a fizetését. Itt sokkal többről van szó és nagyobb a kockázat.
Amikor provokatív cselekményeket szerveznek egyes képviselők, és ezeket médiaeseményként jelenítik meg, ez alkalmas Magyarország lejáratására. A szervező LMP, összefogva a szocialistákkal, sokszor a demokrácia védelmében demokráciaellenes cselekményeket hajtanak végre. Sajnos, ez így van, még akkor is, ha a parlamentet körbeülik az illetékesek, és így van ez akkor is, amikor olyan tüntetéseket szerveznek, ahol megjelennek a bukott SZDSZ új figurái. A képviselőtársam azzal vádol engem, hogy átléptem valakin? Bocsásson meg, ez ülő helyzetben is elég nehéz lett volna nekem. (Derültség a kormánypárti padsorokból.)
Arról nem is beszélve, hogy ezeken a tüntetéseken megjelent a nagy komédiás, aki igyekezett elérni még a finálét, sikerült is neki. Gratulálunk! Újból megjelent a címlapon, és gratulálunk az LMP-nek is ehhez a teljesítményéhez - nagy munka volt. A kormány tehát és a parlamenti többség mindhárom kihívással szemben megfelelt. Biztosítani szeretnénk a kormányt, hogy ebben a munkában a jövő évben is számíthat ránk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés