DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha megengedi, nem olvasnám fel még egyszer szó szerint az idézetet, mert úgy gondolom, lassan már mindenki betéve tudja, de a lényegét, alapját elmondom.
A miniszter úr a következőt nyilatkozta: a Start-munkaprogramban részt vevő 205 ezer ember 47 ezer forintos tényleges bért kap majd, ez kifejezetten szerény, de biztonságos megélhetés felé vezeti azokat, akik részt vesznek ebben a programban. Azt hiszem, eléggé egyértelmű a "felé vezeti".
Kettő: nyilvánvaló, hogy a közmunka esetében egy államilag finanszírozott, az ön és mindannyiunk adóforintjából finanszírozott munkahelyről van szó, ebből következően az itt elérendő keresetnek magasabbnak kell lenni, mint a segélynek, de alacsonyabbnak, mint a valóban a piacon lévő, a vállalkozások kockázatvállalásával megteremtett munkahelyeken elérhető minimális bér. Ezért ez a 22 800 forintos elérhető segély és a 92 ezer forintos minimálbér között található, nettó értékben 47 ezer.
Nem tudom, a tisztelt képviselő úr figyelte-e tegnap a híradásokat, mi minden történt Görögországban, mondjuk, a Szintagma téren. Ugye, ott arról szól a történet, hogy 130 milliárd eurónyi kimentő segélyért fogadott el a görög parlament egy megszorító csomagot. Ennek egyik eleme egyébként, amiért a főteret majdnem felgyújtották, vagy legalábbis egy részét, az, hogy a minimálbért 22 százalékkal csökkentsék. Magyarországon idén a minimálbért 18 százalékkal emelik, 78 ezerről 92 ezerre.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés