DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Nagyon köszönöm. Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy a Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter asszonyhoz címzett interpellációjára illetékességből én adjam a választ.
Azt hiszem, abban mindannyian egyetérthetünk, hogy a válságnak sok-sok tanulsága van, ezek közül az egyik talán az, hogy az ipar számít, fontosak az ipari munkahelyek. Az ipari munkahelyek adnak megélhetést nagyon sok országban, és azok az országok, amelyek az iparban jeleskednek - például Németország -, könnyen, gyorsan vészelték át a válságot és ma is erős, válságálló gazdaságuk van. Szükség van tehát erős helyi iparra, ezt támogatja a kormány politikája is. Mint ahogy szükség van kohászatra is. Azt azért hozzátenném, hogy állami forrásból a kohászat fejlesztésére az érvényes uniós jogszabályozás miatt nem tud fordítani az állam külön támogatást. Éppen ezért a megoldás külső beruházó lehetne ebben az esetben is, főleg barnamezős beruházás, ami persze nyilvánvalóan egy modernebb technikai fejlesztést is igényel.
Ahogy korábban is tájékoztattam, most is csak megismételni tudom: a Nemzetgazdasági Minisztérium több külföldi befektetővel is tárgyalt az elmúlt időszakban a diósgyőri kohászat újraindításával kapcsolatban, kapacitásbővítéssel, de ezek a tárgyalások sajnálatos ponton mindig egy ponton akadtak el - amit ön is említett -, a DAM 2400 Kft. eszközei ukrán, illetve pontosabban most már orosz tulajdonosok kezében vannak. Információnk szerint az általunk ismert befektetők nagyon előrehaladott állapotú tárgyalásban vannak a tulajdonossal az acélmű eszközeinek kivásárlására. Ebben a kivásárlási folyamatba az állam természetesen nem tud, de nem is kíván beavatkozni.
Amennyiben a tulajdonviszonyok rendeződnek - és nagyon bízunk benne, hogy hamarosan rendeződnek -, akkor a kormányzat már nemzeti vagy uniós források bevonására a jogszabályok adta lehetőségek között természetesen azonnal lépéseket tesz annak érdekében, hogy ezt a fejlesztést, az új munkahelyek teremtését meg lehessen tenni. S zárszóként hozzátenném, tisztelt képviselő úr, hogy a gazdasági diplomácia eszközeivel segítjük azt a folyamatot, hogy ez a kivásárlás minél gyorsabb legyen. Megértést és türelmet kérünk.
Hozzátenném, hogy ebben az esetben az eszközeink korlátozottak, való igaz, ahogy ön is említette, az idevezető út nagyon problémás, és sajnálatos módon ezt hagyták ránk örökségül.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés