DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ebben a tomboló, hihetetlenül magasröptű vitában, amelyben Gyöngyösi Márton felszólalásán kívül más említésre méltó esemény nem történt ebben a Házban, szeretném elmondani Scheiring Gábor képviselőtársamnak és mindenki másnak, aki úgy gondolja, hogy az integráció bővítése az egyedüli megoldás erre az európai válsághelyzetre, amit éppen maga az integráció okozott - csak úgy zárójelesen jelzem -, és esetleg ki is fogjuk fejteni Z. Kárpát Dániellel a részleteit, hiszen még 2003-ban a csalárd, csaló és tisztességtelen népszavazás során már akkor kiálltunk a magyar emberek elé, és már akkor elmondtuk az aggályainkat, és leírtuk. Ezzel kapcsolatban csak a hazugság törvényét szeretném idézni, Murphy törvénykönyve jogászoknak (Felmutatja.): "Akárhányszor bizonyítják be egy hazugság hamisságát, az emberek bizonyos százaléka továbbra is hinni fog benne." Scheiring Gábor ezen kis része még azon emberi csoportoknak, akik még hisznek a hazugságokban.
A másik pedig, még egy mondást ajánlanék a figyelmébe, a Szent Korona-eszmeiség egyetlenegy legfőbb alaptörvénye: "Magyarország örökké szabad." (Hegedűs Tamás: Ez így van! - Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés