DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Örülök, hogy egy kicsit sikerült felgerjesztenem a vitát egy ilyen jó kis kétpercessorozattal. Végül is azok az elvetemült nézők, érdeklődők jártak ezzel jól, akik az interneten nézik a közvetítést, bár éppen most üzente meg valaki, hogy furcsa módon rendkívül rossz minőségű a közvetítés az interneten. De ha jól tudom, a parlament tévéje már közvetíti, s ezúton is sok sikert kívánok ennek a kiváló médiumnak.

Egyet mindenesetre rögzítsünk: Sáringer-Kenyeres képviselőtársam nem fog engem megnyugtatni, egyrészt azért, mert európai jogi szakjogászként nagyon jól tudom, hogy az Unió, az európai integrációs folyamat lényege a gyarmatosítás. Nem tudom, tudja-e, hogy miért jött létre egyáltalán annak idején az úgynevezett szén- és acélközösség. Azért jött létre, hogy a levert, a második világháborúban tönkrevert Németország szénvagyona és energiamezői fölött kontrollt gyakorolhassanak a franciák, utána pedig ez folytatódott azzal, hogy a francia mezőgazdaság felfejlesztésének a kiváló eszköze volt, majd miután kiverték ezeket a gyarmattartó népeket a gyarmatokról, egy kiváló zsákmány után néztek Kelet-Közép-Európában, amely tönkreverve, lepusztítva, kirabolva a Vörös Hadsereg hordái által, a kommunista kiszolgálóik által kipusztítva, a KISZ-vezérek által, akik még most is itt ülnek közöttünk, és nézik ezt a vitát - nem is tudom... Az SZKP-kongresszuson éreztem utoljára ilyen hangulatban magam, amikor Martonyi külügyminiszter úr beszédét hallottam. (Közbeszólások.) Nem voltam ott, csak felvételről láttam, és egészen hasonló volt a hangvétel, mantrázás, a lényeg elkenése. Magyarországot és az egész kelet-közép-európai régiót gyarmatosítják. Ez folyik a tisztességtelen uniós szerződés nyomán. Kényszerpályára helyezték az országot.

Megnyugtatnám, de nem tudom megnyugtatni Sáringer-Kenyeres képviselőtársamat, ugyanis mit olvasunk a paktumról szóló elemzésben: a szankcionálás módja még nyitott kérdés, amit március 1-jéig kell tisztázni. Önök tehát most olyat akarnak velünk megszavaztatni, amiben a legfontosabb rész, az, hogy mennyire büntethetik a fiskális unió tagjait, még nincs eldöntve.

Kérem szépen, ez a kérdés több mint idő előtti, és több mint hazaárulás!

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu