DR. LUKÁCS TAMÁS, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság elnöke: Tisztelt Ház! Nagyon nehéz, amikor a jogi nyelv értelmezésében egyértelmű akár az akadémiai állásfoglalás, mint ahogy utalt rá, akár a törvény normatív szövege, grammatikai, nyelvtani, logikai, rendszertani értelmezés szerint bizony azt mondja, és bocsánat, lehet, hogy az indoklás helytelen, mégis mindig a jogalkalmazás szempontjából kizárólag a normatív szöveg számít.

(1.30)

Jó lett volna, ha valaki ezt a kérdést felveti, akkor válaszol arra is. Önök mindig ilyen szelektív módon az akadémiai levélnek azt az utolsó mondatát idézik, ami azt mondja, hogy szabad döntése van ilyenkor a bizottságnak, tekintettel arra, hogy..., és nincs kötelező ereje. Azokban az országokban, ahol ugyanis alanyi jogon a bejegyzés kikényszeríthető, ott más és nem ilyen puha feltételeket támasztanak.

Ettől függetlenül elfogadom azt, hogy lehetséges más logika alapján is az egyházi státus megadása. Az előbb fölvetettem két dolgot, erre sem hallottam választ. Tehát még abban az esetben is, amikor megpróbálunk együttműködni, amikor azt mondjuk, hogy rendben, mi azt gondoljuk, hogy ez egy logikai rend, és ezen logikai rend alapján lehetséges az egyházi státus megadása, akkor nem azt kapjuk válaszként, hogy de még van egy másik logikai rend, és további egyházak ilyen módon bejegyezhetők. Részben, és próbálom magam tartani, majd a részletes vitánál elkerülhetetlen, hogy konkrét egyházakat említsünk, amiről Zagyva képviselő úr beszélt és amiről Lendvai képviselő asszony beszélt, egyébként ugyanarról az egyházról van szó, megint kénytelen vagyok egy jogi kifejezést mondani, ezt úgy hívják, hogy jogutódlás.

Tekintettel arra, képviselő úr, megpróbálom elmondani. Jogutódlás az, ha valaki egyesületként működik, és egyesületből ugyanaz a jogi személy egyházzá változik, de akkor megszűnik egyesületként, ezt hívják jogutódlásnak. Amikor valaki egyesületként működik, majd bejegyzik, azt sem tudjuk, hogy ugyanazok a személyek-e, mert természetes személyt ilyenkor nem tudok ellenőrizni, nem számítanak, de kétségtelen tény, hogy egyházi bejegyzés alapján nem felelnek meg a feltételeknek, meg megtartják az egyesületet is mint jogi személyt. Két jogi személy egymás mellett - jogutódlásról nem beszélhetünk, és nem számíthatjuk be a 20 évbe, tekintettel arra, hogy a bírósági bejegyzés nem jelzi azt, hogy jogutódlás történt volna, illetőleg világos, hogy az egyesületi létet is megtartották. Hogy az 1 százalék miatt vagy más miatt, egyszerűen ezen oknál fogva.

Ne haragudjanak, de el szeretném mondani, önmagában az a tény, hogy javasolni szeretnénk az egyházi státus elnyerését egy olyan közösségnek, amely a minisztérium előtt tüntetett - ezek után azzal vádolnak minket, hogy politikailag mérlegelünk? Azoknak a bejegyzését javasoljuk, akik ellenünk tüntettek? Hát, valahol a realitás talaján maradjunk meg, mert azt gondolom, ha valaki ilyen politikai elfogultsággal vádolna minket, akkor joggal kéne föltenni a törvényt, hogy az ellenünk tüntetőket jegyezzük be.

Van egy másik egyház - úgy néz ki, hogy nincs olyan politikus, aki ne lobbizna érte. Két kérdést kell feltennem. Az egyik kérdés, hogy ha valaki, mondjuk, a tegnapi napon MTI-nyilatkozatban, ami ugyan nem egy joghatályos nyilatkozat, közli, hogy nem kívánja az egyházi státust megnyerni... (Lendvai Ildikó: Nem nyilatkozott tegnap. Megkérdeztem. - Szászfalvi László: Pár héttel ezelőtt igen.) Jó. Rendben. Mindenesetre rengeteg ilyen sajtónyilatkozatot tudok bemutatni. Az egyik kérdés, hogy melyik nyilatkozatát lehet komolyan venni, vagy megfelel-e a törvény rendelkezéseinek az olyan nyilatkozat, hogy nem ez alapján, hanem a folyamatos egyházi státus alapján, a '90. évi IV. törvény alapján kérem az egyházi státust. Zárójelben, ugyanennél még egy kérdést fel kell tennem, és egyszer azt mondani, hogy vitassuk meg, a részletes vitában állok rendelkezésükre. Vajon megengedhető-e az, hogy ha egy adott egyházi közösség rendelkezik azzal az igazolással, hogy egy adott egyház autentikus magyarországi képviselői, ugyanakkor egy másik vallási közösség használja azt a nevet a közbeszédben is, tudjuk-e az egyházi szervezetek névhasználatát biztosítani? Ennél a vallási közösségnél ez a kérdés is fölmerül. Hiteles nemzetközi igazolás azt mondja, a részletes vitában meg fogom mutatni, el fogom mondani, hogy ennek a nemzetközi közösségnek egyetlen autentikus egyház felel meg, mi megjelöljük, hogy melyik, miközben egy másik is használja ezt a nevet. Bocsánat, ez névkizárólagosság; megint csak egy jogállamban ez a névkizárólagosság kérdése.

Fölteszik azt a kérdést, hogy nem lehet megvonni az egyházi státus alapján a jogot. Ezt már korábban is, az általános vitában is elmondtam. Legyenek vele tisztában, és amikor nagykövetekkel tárgyalok, sokszor elmondom, hogy az 1990. évi IV. törvény nem jogállami keretek között született meg. Azt egy olyan parlament hozta, amelyikben nem jogállami keretek között választott képviselők ültek a széksorokban. A körülményeit is elmondtam. 1989. július 26-án megszűnt az Állami Egyházügyi Hivatal, a Miniszterelnökségen létrejövő Egyházügyi Tanácsot az az ember vezette, aki az Állami Egyházügyi Hivatal helyettes vezetője volt. Ő készítette ezt a törvényt. Én 1989-ben ott ültem. Bocsánat, lehet jogot alapítani egy nem jogállami keretek között született törvényre? Ez az egyik kérdésem.

A másik kérdésem, ha nemzetközi bírósági gyakorlatról beszélnek, akkor tegyék föl önmaguknak a kérdést, hogy amikor 2009-ben Szlovákia megtehette azt, hogy a több száz egyházból, azt mondta, hogy csinálok 14 egyházat, kész, nincs több, majd jelentkezhet egyházi státusért az, aki 20 ezer hiteles aláírást bemutat. Akkor lehet normatív módon azt mondani, hogy aki benyújt 20 ezer hiteles aláírást, annak jár az egyházi státus, mert bizonyítja a társadalmi erejét, bizonyítja a támogatottságát. Na de ilyen körülmények között nem az volt a jogalkotói szándék, hogy ha ezeket a tulajdonképpen legminimálisabb feltételeket teljesítik, akkor abból következik, hogy egyházi státust lehet adni, mert a normaszöveg sem ezt mondja, és az Akadémia értelmezése sem ezt mondja. Akkor pedig közös felelősségünk, hogy valahogy olyan objektív kritériumokat állapítsunk meg, ami objektív kritériumok alapján a magasabb státus elérhető. Nem a törvényben meghatározott minimumkövetelmények alapján, mert az csak lehetőség arra. Azt kell mondanom, hogy ezek az általános feltételek, és most, ebben a vitában kellett volna a különös feltételeket megalkotnunk annak érdekében, hogy valahogy közös nevezéssel objektív feltételek alapján jegyezhessünk be egyházakat.

Mi letettünk az asztalra egy konzisztens, számon kérhető feltételrendszert, ez pedig a nemzetközi elismertség vagy nemzetközi szervezetek magyarországi képviselői. Önök, remélem, hogy a továbbiakban együttműködő magatartást tanúsítva hozzájárulnak ahhoz, hogy ezen a területen is Magyarország biztosítani tudja, hogy a jogbiztonság mellett objektív módon lehetséges legyen a magasabb státus elnyerése.

És még egy záró gondolat. Senki nem állíthatja azt, hogy nem értem a kérdésfelvetést, mert minden vallási közösség bár '90 előtt ilyen körülmények között működhetett volna!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu