HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az egészségügyben dolgozók fognak gyógyítani, mint ahogy eddig is tették és teszik. És nagyon nagy szerencsénk, hogy sokkal felelősségteljesebben dolgoznak, mint a képviselő úr a képviselői munkájában. (Derültség az MSZP padsoraiból.) És engedjék meg, hogy innen meg is köszönjem az egészségügyben dolgozóknak az elkötelezettségüket és az áldozathozatalukat a munkájuk során. Ez nagyon fontos.
A képviselő úr nem így dolgozik, összevissza beszél. Ha jól értettem, mert nehéz volt érteni, most arról beszélt, hogy milyen alacsonyak a bérek az egészségügyben, és tehetetlenséggel vádolta a kormányt. (Dr. Garai István Levente: Igen.) Képviselő úr, nem mondta el azt, ami történt, és megint hazudott. A helyzet a következő, képviselő úr: tavaly év végén 3,5 milliárd forint támogatásban részesültek a háziorvosok és a házi gyermekorvosok külön juttatásként, és így kéthavi kártyapénzt kaptak.
Mi történt még? Egyszeri bérkiegészítést adott a kormány tavaly év végén a népegészségügyi termékadó-bevételből is. Hallottuk, hányszor elmondták itt, hogy majd nem az egészségügyi bérrendezésre kerül ez a pénz. Odakerült, képviselő úr. Mégpedig ez azt jelentette, hogy közel 42 ezer, frontvonalban dolgozó egészségügyi alkalmazott kapott többletpénzt. Ez volt a 3,4 milliárd forint. A pótlékalap közel háromhavi összegének megfelelő egyszeri juttatást kaptak; 21 672, illetve 90 ezer forintot kaptak a jogszabály alapján pótlékra jogosult egészségügyi dolgozók.
Képviselő Úr! Ez is mutatja, hogy az egészségügyi államtitkárság, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium elkötelezett a dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülésében. Ezen dolgoztunk, és ezen dolgozunk ezután is. Képviselő úr, mi dolgozunk, ön pedig csak riogat, összevissza beszél. Szépen kérem arra, hogy ne folytassa ezt.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés