SCHEIRING GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mielőtt itt elmerülnénk a részletekben, néhány alapvető állítást azért tennék az egész egyezménnyel kapcsolatban.

Magának az egyezménynek az egyik, ha nem is a fő szerzője, de talán mondhatjuk, hogy a fő szerzője, Angela Merkel ezt egy mesterműnek nevezte; azt gondolom, hogy ez egy nagyon-nagyon félrevezető elnevezés.

(21.00)

Én azokkal az európai politikusokkal értek egyet, akik alapvetően azt gondolják erről az egyezményről, hogy ez a válság alapvető félreértéséből fakadó struccpolitikának egyfajta betonba öntését jelenti, és semmiképpen sem méltó a mestermű megnevezésre. Ez az egyezmény összességében abból a feltételezésből indul ki, hogy a válság minimális tűzoltással kezelhető, esetleg az európai periféria országaiban némi megszorítással végül is fenntartható ez az európai gazdasági modell. Ez azonban egy alapvető félreértés, a problémák ugyanis ennél sokkal mélyebbek.

Az a helyzet, azt gondolom, hogy sem az euró, de még akár annak a veszélye is fennállhat, hogy az EU sem menthető meg így, ebben a formában. Rövid távon ez a szerződés nem más, mint egyfajta kétsebességes Európa bebetonozása, ahol az európai periféria, Dél-Európa, Kelet-Európa versenyhátrányát fenntartó modellt betonozunk be, egy olyan rendszert, amiben gyakorlatilag ezeknek az országoknak esélyük sincs arra, hogy bebocsátást kapjanak abba az elitklubba, amelyik az európai centrum, Németország, Hollandia, Franciaország s a többi köré szerveződik. Gyakorlatilag ez az igazi kétsebességes Európa, nem pedig az, hogy ki az, aki részt vehet tárgyalásokon, és ki az, aki nem vehet részt tárgyalásokon. Az egy huszadrangú kérdés ahhoz képest, hogy van-e esélye az európai perifériának arra, azon kívül, hogy elfogyasztja a központi országok által megtermelt javakat, hogy érdemben felzárkózzon.

Szóval, Európa válságban van, ezt mindannyian tudjuk, és az is világos, hogy erre csak európai választ lehet adni. Azt gondolom ugyanakkor, hogy ennek a válságnak alapvető természete nem pénzügyi válság, hanem magának ennek a gazdasági modellnek a válsága, amit aligha mutat jobban más, mint az, hogy 23 millió munkanélküli van az Európai Unióban. Ez az alapvető válságjelenség, amivel valamit kezdeni kell. Ennek a válságnak csak egy megnyilvánulási formája a pénzügyi válság, az újratermelődő adósságválság. Ugyanis az, hogy a periféria országainak folyamatosan megjelenő költségvetési problémái vannak, és folyamatosan újratermelődik az adósságuk, abból fakad, hogy nem tudnak eleget termelni annak érdekében, hogy elég embert foglalkoztassanak, és ezen keresztül elég adóval fenntartsák saját költségvetésüket.

Ennek a helyzetnek a megoldása ugyanakkor csak európai együttműködésben lehetséges. Ezért azok a hangok, amelyek szerint itt hátraarcot kellene fújni, teljes félreértésről adnak tanúbizonyságot. Ugyanis, ha megértjük a válság alapvető természetét, akkor azt is látni fogjuk, hogy éppen hogy a több és mélyebb integráció lehet a megoldás erre az alapvető válságjelenségre. Most anélkül, hogy elmerülnék itt a valutaunió elméletében, annyit érdemes leszögezni, hogy magának az eurónak a bevezetése kulcsprobléma ebből a szempontból, és a mélyén áll ennek a válságnak, ami újratermelődik, és mondom még egyszer, a legsúlyosabban az európai periférián lévő országokat érinti. Ugyanis ez a valutaunió a fejlettebb országok versenyelőnyét, azt a versenyelőnyt, amelyik a magasabb technológiai halmazban, a fejlettebb tőkepiacban s a többi nyilvánul meg, betonozza be egy rögzített árfolyam-politikával, és ezt a versenyelőnyt nem lehet ledolgozni fiskális szigorral, nem lehet ledolgozni azzal, hogy megszorításokat hajtunk végre az európai periféria területein.

Az a helyzet, hogy éppen arra lenne szükség, hogy lehetőséget adjunk arra, hogy a periféria országai felzárkózzanak, ennek több eszköze van, amire majd mindjárt kitérek. Az biztos viszont, hogy ehhez a felzárkózáshoz éppen hogy több integrációra van szükség, nagyobb forrásátcsoportosításokra, a fejlődési lehetőségek európai segítésére. Azért is gondolom azt, hogy a nacionalista reakció teljesen félrevezető ostobaság ebben a helyzetben, ugyanis semmi, semmi újdonság... (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Állj le! Micsoda stílus ez? Hogy mersz így beszélni a nemzet házában? Nem szégyelled magad? Vegyél már vissza!) Köszönöm a közbeszólást.

Forrás: parlament.hu