TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönjük, hogy ezt a nagyon fontos kérdést, hogy az állami erdőgazdaságok hogyan vesznek részt a Start-munkaprogramban, idehozza az Országgyűlés elé, a nyilvánosság elé, és különösen az önkormányzati aspektusból megvizsgálva ezt a kérdést.

Sikerről tudok önnek beszámolni, hiszen az 59/2011. (XII. 23.) belügyminisztériumi rendelet alapján 456 önkormányzat részesült szociális célú tűzifavásárlás támogatásában, amelynek a beszerzése épp a napokban, hetekben van folyamatban, és a 456 önkormányzat háromnegyedéről van információnk, hogy honnan sikerült nekik ezt a tűzifát beszerezni. Örömmel mondhatom, hogy 305 önkormányzat több mint 25 ezer köbméter fát eleve az állami erdőgazdaságoktól vásárolt meg, tehát az állam adja a pénzt, és az állami erdőgazdaságoktól vásárolja meg, és az önkormányzatokon keresztül jut el azokhoz a polgárokhoz, akik erre szociálisan rászorultak.

Az elmúlt év második felében az erdőgazdaságokban a közfoglalkoztatás keretén belül 3560 közfoglalkoztatott dolgozott az erdőgazdaságokban, 4, illetve 11,5 hónapnyi időtartamban. Ez 2012-ben több mint háromszorosa lesz majd, hiszen 9 ezer fő foglalkoztatását tervezzük az állami erdőgazdaságokban a közfoglalkoztatási program keretén belül.

Ami pedig a szakmai programot illeti, tisztelt képviselő úr, el tudom önnek mondani, hogy a törvényi előírás a természetvédelmi területeken kötelező jelleggel meghatározza a kitermelés során keletkező faanyag területen való hagyásának mértékét, a biodiverzitás fenntartása és növelése érdekében. Tehát a kormánynak eleve hosszú távú szakmai programja van arra vonatkozóan, hogy a hasznosításra kerülő famennyiséget, illetve magát az erdőgazdálkodást hogyan szabályozza. Megnyugtatom, hogy a kormány rendelkezik ilyen szakmai tervvel.

Még egyszer nagyon köszönjük a kérdését. Azt gondolom, hogy ezt az ügyet is sikerült közösen előrevinnünk. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu