Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megpróbálom visszafogottan intézni KDNP-s képviselőtársamhoz a szavaimat. Ha megnyugtatásnak szánta azokat a mondatokat, hogy önök most idehoznak valamit, amiről nem is nagyon tudják, hogy micsoda - már bocsásson meg, de szemmel látható -, aztán elvárják tőlünk, hogy szavazzuk meg, mert majd csak egyszer lép életbe, majd csak pár év múlva, hát ez ugyanolyan, mintha egy uzsorásnak odaadnám a házamat, és majd csak nyolc év múlva viheti. Hát vegyük már magunkat és egymást egy kicsit komolyan, kérem szépen!
Mi nem bezárkózásról beszélünk, az LMP számára szeretném felhívni a figyelmet. Kicsit sok Andersent olvastak, tényleg, mert olyan dolgokat költenek a mi szavaink mögé, amelyek nem voltak ott. Mi nem bezárkózásról beszéltünk. A Jobbik egy olyan egészséges modellről beszél, amely először is felismeri, hogy a mostani Európai Unió beteg. Az Európai Unió nem Európa. Nem maradt miatta egy saját ágazatunk sem, ezért azt mondjuk, hogy szégyen, gyalázat, hogy ez az ország például mezőgazdasági tekintetben nem képes saját magát ellátni. Hát ez egy teljesen tarthatatlan, beteg, megszüntetendő állapot.
Mi azt mondjuk, hogy amire törekedhet egy egészséges ország, az az önfenntartás az állampapíroktól a mezőgazdaságig. Nézzük csak meg, államadósság tekintetében a válságot sokkal könnyebben élik át azok az országok, ahol az adósságok egy bizonyos mérhető vagy nagy része saját állampolgárok vagy saját cégek kezében van. Nem sorolom a példákat, a többség ismeri őket.
Arról is beszélnünk kell, hogy aki szerint elfogadható az, hogy egy elénk tolt papíros alapján innentől mások határozzák meg, hogy mekkora lehessen a költségvetési hiány, milyen gazdaságpolitikai eszközökkel élhetünk, az gyakorlatilag a jól idomított bennszülött viselkedésmintáját tanúsítja, foganatosítja és hozza el Magyarországra. Na ez az, amire a Jobbik Magyarországért Mozgalom nemet mond, mi nem leszünk bennszülöttek Magyarországon. Ezt mondtuk 2002-ben, ezt mondjuk most is. Szerintem az a hiteles, hogyha az embernek nem változik félévente az álláspontja, fél éve nem gazdasági szabadságharcot hirdet, és utána pedig nem hoz elénk paktumokat. Az értelmes az lenne, hogyha egy nyomvonalon közlekednének, mi ebben partnerek vagyunk, mert ezt tesszük tíz éve.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés