DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik): Köszönöm. A '44-45 telén Budapestet védő német és magyar seregek hősies helytállásáról a múlt héten beszéltem. Most egy másik szomorú évfordulóra szeretnék kitérni, mert 1945. február 13-ról 14-re virradó éjszaka egy angolszász terrortámadás elpusztította az Elba Firenzéjét, Drezdát. Ez egy olyan támadás volt, amiben az áldozatok száma meghaladta a Hirosimában és Nagaszakiban az atomtámadás következtében elhunyt áldozatok számát.

Az angol Királyi Légierő, a Royal Air Force '43. január 21-ei casablancai direktívájából már nyilvánvaló volt - ami konkrétan kimondta -, hogy a tengelyhatalmak elleni győzelem biztosításában fő cél a német nép moráljának végzetes aláaknázása. A Churchill brit miniszterelnök iránymutatása alapján készült utasítás lényegében a polgári lakosság ellen viselt gátlástalan terrorbombázásra adott felhatalmazás, amely több mint egymillió német polgári áldozathoz vezetett a világháború végéig. Hamburg, Bréma, Kassel, Darmstadt, Münster vagy Brunswick tartoznak többek között azok közé a német városok közé, amelyeket szinte teljesen elpusztított ez az angolszász terrorháború.

A Drezda elleni támadást '45-ben gyakorlatilag már a biztos győzelem tudatában hajtották végre az angolszászok - ugye, nem volt messze a teljes német összeomlás -, egy 900 éve eredeti pompájában álló belső városmaggal rendelkező, gyönyörű koraközépkori város ellen. A támadás célpontja kifejezetten a legsűrűbben lakott belső kerületek voltak, és a támadásparancsban ki is volt adva, hogy a cél: megsemmisíteni a lakosságot és a keleti, a szovjet támadás elől a városba menekült majdnem egymillió fő menekültet is vele együtt. A támadás kidolgozója Artur Harris légimarsall, akit ezért a tettéért többek között később az angol királynő lovaggá ütött; ez is világosan mutatja az angolszászok erkölcsiségét és morális érzékét.

A mindaddig példátlan tömeggyilkosság elkövetése nagyon precízen meg volt tervezve: három támadóhullámban tervezték, 1250 bombázó támadta összesen a különben nyílt városnak számító Drezdát. Az első hullám 244 bombázójának feladata az volt, hogy főleg foszfor- és gyújtóbombákkal lobbantsák lángra a célterületet, hogy aztán az óvóhelyekről előmerészkedő lakosságot és az oltást megkezdő polgári védelmet a négy órával később érkező második hullám semmisítse meg. Már az első támadás után olyan pusztító tűzvihar keletkezett több mint 1000 Celsius-fokos hőmérséklettel, hogy a védekezést és az oltást lehetetlenné tette. Az emberek a pincékbe bezárva várták sorsuk beteljesülését, és azt, hogy elevenen égjenek meg. Olyan tűzvihar tombolt, ami mindent felemésztett, ami útjába került, hamuvá égette teljesen a testeket, és úgy szórta szerteszéjjel a városban. Sokan arccal előrefelé szabályosan beleolvadtak az utca burkolatába, és hetekkel a támadás után is szörnyű mementóját mutatták ennek a terrornak.

Az angolszászok valódi természetét az mutatja meg legkifejezőbben, hogy nem elégedtek meg ennek a két támadásnak a borzalmas pusztításával, hanem másnap délre, 14 órával az első támadás után egy újabb 450 amerikai, úgynevezett Repülő Erőd bevetésével a harmadik csapást tervezték és valósították meg, amelynek az volt a célja, hogy a környékről is odasereglő polgári védelmet is, tűzoltókat is elpusztítsa az írmagjáig. Tehát az emberi elme legmélyén szunnyadó, legősibb és leghitványabb gonoszság az, ami a győztesek agyában, a szövetségesek agyában megfogant ennél a támadásnál.

A terrortámadás mérlege a legóvatosabb becslések alapján is több mint százezer halott, de egyes kutatók a háromszázezres számot tartják valószínűnek; ugye Hirosimánál és Nagaszakinál körülbelül százezer áldozat volt. Ennek ellenére, hogy az angolszász légierő követte el egy adott pillanatra lebontva az egész második világháború legszörnyűbb tömegmészárlását, a mai napig nemhogy bocsánatot nem kértek, de senki nem vitte őket nemhogy Nürnbergbe, de semmilyen olyan nemzetközi bíróság elé, ahol feleletet kellene adni erre a példátlan támadásra és erre az el nem évülő, szörnyű, emberiség elleni bűncselekményre. Különben figyelmébe ajánlom mindenkinek, akit a téma érdekel, David Irving kiváló könyvét, az Apokalipszis 1945 Drezda címmel.

Még utolsó gondolatként, az a szörnyű mementó, hogy a mai napig ezek közül a szerencsétlen, megtört gerincű németek közül, aki emlékezni mer és gyászolni a saját halottjait és a városuk elpusztítását, azt az ő vérükből való úgymond ellentüntetők üldözik és verik meg Drezdában, a saját városukban.

Még egy kérdés. A drezdai népirtást lehet tagadni, vagy meg lehet kérdőjelezni, hogy ott mennyi áldozat volt? Mert ha a holokausztot lehet tagadni, akkor itt is jogos ez a kérdés.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu