DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd mondjam el, hogy nagyon mértéktartó, nagyon tisztességes és korrekt beszédet mondott Réthelyi miniszter úr.

Én azt hiszem, hogy ebben a szellemben ezt a vitát vagy az előterjesztés tárgyalását nagyon korrektül lehet lefolytatni, hiszen egy olyan előterjesztést, egy olyan ötpontos határozati javaslatot látunk, amelyet a bizottságok valóban egyhangúlag támogattak, hiszen ezzel az öt ponttal nehéz is lenne egy demokratának nem egyetértenie.

Miről is van szó? Az előterjesztés azt mondja, hogy szükséges megemlékezni a kommunista önkény áldozatairól, az ötvenes évek elején jogtalanul elhurcoltakról; szükséges megemlékezni azoknak a hősiességéről, akik befogadták a jogtalanul elhurcoltakat; szükséges emlékműveket állítani nekik, és nyilván a megemlékezés minden formáját az államnak, a központi igazgatási szerveknek fontosnak tartaniuk.

Én azt hiszem, hogy Réthelyi miniszter úr szavai nagyon fontosak voltak, amikor azt mondta, hogy a XX. században nagyon sok diktatúra nagyon sok tragédiát okozott a magyar nemzetnek, Magyarországnak, és nagyon fontos ezekre emlékeznünk. Azért fontos rájuk emlékeznünk, hogy egyszer és mindenkorra lezárhassuk ezeket a fájdalmas kérdéseket a magyar nemzet életében, és tanulságul szolgáljon mindannyiunk számára, hiszen aki tud tanulni a történelemből, az nem ítéltetik arra, hogy újra átélje azt.

Mindezek mellett, hogy ezt a fajta egyhangú támogatást megkapta az előterjesztés a bizottsági üléseken, egyetlen kérdést mégis fel kell vetnem, pont annak a szellemében, amit Réthelyi miniszter úr elmondott. Magyarországot, a magyar nemzetet sokféle diktatúra sújtotta a XX. században, egy viharos és nagyon tragikus történelmi időszaka ez a magyarságnak. És a második világháború idején is nagyon-nagyon sok tragédiát szenvedett el ez az ország.

(14.10)

Pont abban a szellemben, hogy ezek között a tragédiák között, az áldozatok között, a sértettek között, a kitelepítettek között ne lehessen különbséget tenni, néhány képviselőtársam egy módosító indítvánnyal kísérletet tett arra, hogy már ebben az előterjesztésben a XX. századról, az összes áldozatról, az összes sértettről, az összes kitelepítettről lehessen egyfajta deklarációja az Országgyűlésnek, hogy fontosnak tartja emlékezni ezekre a súlyos történelmi helyzetekre, az áldozatokra, a sértettekre. Ez a módosító indítvány nem szól másról, mint arról, amit Réthelyi miniszter úr is említett, a XX. századi önkény áldozatainak állítana ilyen módon emléket, és úgy módosítaná, pontosítaná ezt a szöveget, ami lehetővé tenné az erre való emlékezést.

Hogy ne húzzam az időt, csak egyetlenegy ponton hivatkoznám meg az önök véleményét ebben, aztán meglátjuk, hogy e kereteken belül, ezen az előterjesztésen belül lehetőség van-e ennek elfogadására. 2009. június 29-én Répássy Róbert államtitkár úr akkor még képviselőként a büntető törvénykönyv módosításának a vitájában az Országgyűlés előtt a következőt mondta, szerintem mértékadó az is, amit ő elmondott:

"Mi eddig mindvégig azon az állásponton voltunk, és fenntartjuk ezt az álláspontunkat, hogy a különféle önkényuralmi rendszerek, így a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerek által elkövetett bűnök tekintetében nem lehet kettős mércével mérni. Ezt azzal indokoljuk, hogy mind a magyar joggyakorlat, mind a magyar jogalkotás, tehát az elmúlt húsz év jogalkotása ezeket a diktatúrákat, ezeket az önkényuralmi rendszereket egylényegűnek tekintette, és ezek tekintetében nem tett különbséget, tehát minden, az elmúlt húsz évben alkotott jogszabályunkban mind a nyilas diktatúra áldozatai, mind pedig a kommunista diktatúra áldozatai ugyanabban a jogi elbírálásban és jogi státusban vannak a törvényeink szerint."

Összességében véve arra tennénk javaslatot ezzel a módosító indítvánnyal, hogy minden XX. századi diktatúra magyarországi sértettjét, a magyar nép tragédiáját egyaránt ez a határozati javaslat tudja deklarálni. Még egyszer hangsúlyoznám, amit Réthelyi miniszter úr elmondott, az nagyon korrekt és tisztességes beszéd volt, és a határozati javaslat öt pontjával ilyen módon nem lehet vitatkozni, azonban azt hozzátenném, ha egy szélesebb körű emléket tudna ezzel a határozati javaslattal állítani az Országgyűlés, akkor jobban tenné a dolgát, és megfelelő emléket állítana a XX. század diktatúráinak, sértettjeinek és áldozatainak. Szerintem ez egy fontos kérdés lenne. Nagyon remélem, hogy ebben a vitában tudnak ezzel azonosulni. Nem fontos persze pont ennek a szövegnek megfelelően módosítani az indítványt, hiszen napok vagy hetek vannak még arra, hogy egy korrekt szöveget találjunk ebben. Azt hiszem, jót tennénk vele, ha így cselekednénk.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Forrás: parlament.hu