FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt nemzeti érzelmű Képviselőtársaim! Varga képviselő úrnak szeretnék néhány gondolatban reagálni. Való igaz, hogy nem szabad kettős mércét alkalmazni a különböző korszakok különböző diktatúráit tekintve, viszont tisztelem önöket bátorságukért, hogy az MSZMP jogutódjaként, az MSZP képviselőiként itt ülnek ezen a vitán, és megpróbálnak mégis eleget tenni az elvárásoknak, ugyanis önöket is tulajdonképpen kettős mérce szerint kellene kezelnünk itt a Magyar Országgyűlésben, ha arra gondolunk, hogy nem lehet egyszerre valaki magyar és egyszerre européer, nem lehet valaki egyszerre a nemzet iránt elkötelezett és világproletár, nem lehet valaki egyszerre ateista és a keresztény erkölcs szerint élő ember.
Én arra kérem önöket, ha kettős mércéről beszélnek, akkor tegyék hozzá azt is, hogy miközben a kommunista áldozatok mind a mai napig nincsenek kellőképpen kárpótolva, nincs helyreállítva a kommunista rezsim áldozatainak a becsülete, ezeknek az embereknek az emléke, addig önök kettős mércét alkalmaznak azokkal szemben, akik pedig a magyar érdekek mellett szállnak síkra. Jól emlékszünk rá, hogy Képíró Sándort 96 évesen citálták bíróságra. Az ő bűne egyedül az volt, hogy magyarként szolgálta a hazáját a második világháborúban, az önök balliberális oldala mégis koncepciós eljárást indított ellene.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik, szórványos taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés