NÉMETH ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Az ember csak csodálkozik, amikor ezeket a szavakat hallja. Ugye, Józsa úr az előbb azt mondta, hogy a demokráciáknak kifogásaik vannak, és ezek elviek. (Dr. Józsa István: Igen!) Ezt én úgy fordítom le, hogy nem konkrétak, amilyenek szoktak lenni. Nem konkrétak, tehát ebből a szempontból lehet a levegőbe beszélni. És képviselő úr, önnek akármennyire nem tetszik az, amit most mondok, bizony előbb-utóbb ezek a hazugságok kiderülnek, előbb-utóbb kiderül az, hogy csak hablatyolás volt, és semmi konkrétum.

Azt mondta ön - próbálom pontosan idézni, feljegyeztem -, hogy a hírrádióra kiírnak egy zenei rádiós pályázatot.(Dr. Józsa István: Igen!) Nos, azt szeretném hozzátenni, hogy a pályázatot nem a rádióra írják ki, hanem a frekvenciára, képviselő úr. (Dr. Józsa István: Olvassa el!)

Forrás: parlament.hu