NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttem szólóval szemben én nem előre megírt beszédet olvasnék fel kétperces reagálásként, hanem tényleg az MSZP felszólalására mondanám válaszul, hogy ez bizony bebizonyította, hogy nemcsak a Gyurcsány Ferenccel való valamiféle elvtársi szolidaritás miatt lettek korábban bűnpártolói a 2006 őszi rendőrterrornak, hanem azért, mert így is gondolja. Még most is, amikor már pártjuknak nem része Gyurcsány Ferenc, még akkor sem tartják szükségesnek elítélni. Láthatjuk, hogy az MSZP-től a jövőben sem várható más, csak az, amit 2006 őszén bizony megkaptunk.

Ennél viszont nagyobb csalódás - ha lehet csalódásnak nevezni - Orbán Viktor távolmaradása ettől a vitától, pedig az ő személyes miniszterelnöki megbízottjának a jelentéséről van szó. Azt gondolom, legalább a vezérszónoklatokat illett volna végighallgatnia, de még az előterjesztésre sem jött be. Ugyanúgy távol maradt, mint ahogy elhúzta a csíkot százmillió forintos páncélozott autójában 2006 őszén is, miközben a sajátjait, a megemlékezőit lőtték a rendőrterroristák. Azt gondolom, hogy ez semmiképpen sem elegáns. (Moraj a kormánypártok soraiban.)

Nagyon fájlaltam azt is, hogy a Fidesz vezérszónoka ismét megerősítette azt a városi legendát, hogy a rendőrök nem védték a televíziót, pedig hát ez egyáltalán nem így volt, magam is úgymond pszichikai bűnsegédként - azt hiszem, így szoktak fogalmazni - ott voltam a megafonommal, még arra is felhívtam a figyelmet például, ugyanis jöttek még oldalról újabb rendőri egységek, és támadták be a hazafiakat. Épp hogy a hazafiak addig nem látott fellépésének volt köszönhető, hogy a Televíziót ilyen szimbolikusan el lehetett foglalni.

Végül pedig szeretnék köszönetet mondani egyrészt Gaudi-Nagy Tamásnak azért, hogy a korábban, hosszú időn keresztül titkosított Balsai-jelentést az ő követelése nyomán végül is most már aztán tárgyalhatja is az Országgyűlés, másrészt pedig még inkább köszönöm egy sokkal hasznosabb anyagnak, a Civil Jogász Bizottság jelentésének az elkészítését (Felmutatja.), ami, azt gondolom, a valódi történéseket sokkal jobban mutatja be, úgyhogy jobban örültünk volna valóban, ha lehet, akár módosító javaslatot fűzni a jelentéshez (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), mert így meglehetősen bajban vagyunk, hogy hogyan szavazzunk a végszavazásnál.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu