DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A szünet lehetőséget biztosított mindenki számára, hogy nyugodt kedélyek között nézzük végig a szövegtervezeteket. Mindnyájunk számára az a legfontosabb szerintem, hogy az elfogadandó jelentés, az elfogadandó szöveg minden tekintetben pontosan a tényeket tartalmazza. És nyilvánvalóan más a műfaja egy könyvnek, ahol könnyebben megengedhető egy szerzői, szerkesztői megjegyzés betoldása egy rendőrségi jegyzőkönyvbe, itt pedig sokkal pontosabb szövegekre van szükség. Ugyanakkor ezek a pontosabb szövegek nyilvánvalóan nem adják meg annak a szerkesztési lehetőségét, hogy közvetlenül mellette legyenek a rendőri jelentésekben felbukkanó esetleges pontatlanságok mellett a helyreigazítások, hogy valójában hogyan történtek az események a kronológia szerint.

Éppen ezért itt a szünetben arra jutottunk, hogy folytassuk a vitát ezen javaslat alapján, de természetesen vegyük sorra, hogy mik azok az esetleges tények, amelyek ebben a szövegben ugyan szerepelnek, hogy a rendőri jelentés azt tartalmazza, de mi ahhoz képest a valóság, és ha ilyeneket találunk, akkor azokat a határozati javaslathoz további bekezdésekként vagy szakaszokként hozzáfűzzük, és így jelezzük, hogy pontosan mik voltak azok a tények, amelyek korábban történtek. Hiszen a lényeg a végkövetkeztetésben az, hogy minden tény a rendőrséggel, tüntetőkkel, megemlékezőkkel kapcsolatban pontosan szerepeljen a végső, elfogadott szövegben. És ha ehhez arra van szükség, hogy egy-két ilyen módosítást beleiktassunk, akkor ezt tegyük meg. Ezt még bőven megtehetjük, ezért azt kérném elnök úrtól, hogy ennek házszabályi lehetőségét is megteremtsük, hogy ne az általános vita végéig, azaz ma estéig, hanem, ma van kedd..., csütörtök délig legyen lehetőség... (Közbeszólások. - A Jobbik képviselői felé fordulva:) Ne zárja le a vitát, azt kérjük? Nézek itt a képviselőkre...

Forrás: parlament.hu