SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem biztos, hogy két percben fogok tudni válaszolni az összes felvetésre. Nagyon röviden annyit hadd fűzzek hozzá az elején, hogy persze értem ellenzéki képviselőtársaim észrevételeit, de megint abba a klisébe kerültünk, hogy bár a javaslatot támogatják, itt mindenféle gazdaságpolitikai hibát kérnek rajtunk számon. Azt gondolom, persze elsősorban a javaslatról kell beszélni, és örülök annak, hogy döntően támogatják a javaslatot, mégis engedjék meg, azokra az egyéb észrevételekre részben reagáljak, amelyek itt elhangzottak.
Az, hogy újabb ötletek lesznek-e képviselő asszonytól, természetesen - mint jeleztem - ez egy járatlan ösvény, nem csak Magyarországon, az egész Unióban, hogy a kormányzat próbál ilyen módon segíteni a devizahitellel eladósodottak széles táborán. Nem tudjuk, hogy az utolsó lépés-e. Mi bízunk benne, hogy ezzel a lépéssel döntően ki tudjuk váltani vagy tudunk segíteni a devizában eladósodottakon, de valóban, ahogy képviselő asszony említette a vállalkozásokat, az önkormányzatokat, vannak még olyan rétegek, amelyekre természetesen reményeink szerint most már a Bankszövetséggel közös megoldásokat tudunk fölkínálni.
Ez részben válasz egyébként Z. Kárpát Dániel képviselőtársam fölvetésére, hogy ő azt mondta, megint csak egy szűk rétegen segítünk. Hát azért a számok nyelvén: hétszáz-egynéhányezer devizában eladósodott, jelzálogos ingatlanról beszélünk, ebből közel 200 vagy akár több mint 200 ezer a végtörlesztéssel kiváltásra kerül. A mi számításaink szerint egyébként több százezer olyan devizahiteles lesz, aki belép ebbe az árfolyamrögzítésbe, tehát azt lehet mondani, hogy reményeink szerint akár a 70-80 százalékát is eléri egyébként az összes devizában eladósodott lakossági hitelesnek, akin tudunk segíteni.
Ez egyébként válasz részben képviselő asszony kérdésére is, hogy mennyibe fog kerülni. Akkor tudjuk pontosan megmondani, amikor tudjuk, hogy mennyien léptek be, és milyen a forint árfolyama. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) De az alapszámítások szerint is 100 milliárd forintos állami költsége lesz ennek a végtörlesztési rendszernek.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés