SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Németh Zoltánnak szeretném mondani, hogy az, hogy többet akar szerepelni a Jobbik a tévében... - nem. A Jobbik kiharcolt magának ebben az országban egy bizonyos pozíciót, ebbe a bizonyos pozícióba 850 ezer ember juttatta be, ez a 850 ezer ember kíváncsi arra, hogy a Jobbik vajon hogy képviseli az ő érdekeiket. A Jobbik úgy képviseli az ő érdekeiket egyébként, ahogy ezek az emberek elvárták, és ezért joggal elvárható lenne a médiától, hogy a Jobbikról ugyanúgy a súlyának megfelelően tudósítson, és megjelenjen a Jobbik a különböző kérdésekben, hogy elmondja.

Egyébként hozzáteszem, ez a 850 ezer ember egyébként a 2010. áprilisi választásokra érvényes, mert azóta még a közvélemény-kutatók is egyébként egy kicsit már többre értékelik a Jobbikot, igaz, hogy a Fideszt meg kevesebbre. Tehát akkor ne változtassunk egyébként ezeken az arányokon, de legalább azt a súlyt kapná meg a médiában a Jobbik, ami valóban ezeknek az embereknek a szavazatai alapján megilleti, de nemhogy ezt nem kapja meg, hanem bőven ez alatt.

És az, hogy ön azt mondja, hogy egyáltalán semmi ráhatásuk nincs a médiára, ugye, ezt ön sem gondolja teljes mértékben komolyan, amikor éppen azzal a Gulyás Gergellyel beszélget, akinél én egyszer elmeséltem azt a történetet, hogy az én pénteken elhangzott sajtótájékoztatóm szövegét a Magyar Nemzet beleadta Gulyás Gergely szájába, és úgy hozta le, mintha ezt ő mondta volna annak idején. (Gulyás Gergely: Elnézést kérek! Tehetek róla?) Ez az a sajtószabadság, amit önök nem irányítanak egyáltalán, mint ahogy itt mondja, hanem csak egyszerűen megtörténik, gondolom, az önök teljes tudatlanságának a pátoszában. Egyszerűen önök nem tudják, hogy miért van ez így, nem önök irányítják, nem önök határozták meg így, csak mégis így van.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu