VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Meg kell hogy mondjam, képviselőtársaim, én egyenesen megdöbbentőnek tartom, hogy a köreinkben ülő SZDSZ-utódpárt, egy szélsőliberális párt úgy kívánja megoldani a devizahitelesek problémáját, hogy vagyonosodási vizsgálat alá vonná azokat, akik képesek végtörleszteni. Képviselőtársaim, hogy az ég nem szakad le, azt kell hogy mondjam. (Babák Mihály: Perverzió! - Varga László: Ez a perverzió!) Ez egyszerűen megdöbbentő! Én erre valóban azt mondom képviselőtársamnak a KDNP soraiban, aki most bekiabált, igaza van, ez perverzió. (Babák Mihály és Ertsey Katalin tapsol.) Ha valakit még az ág is húz, ha valaki azért küzd, hogy túléljen, és ebből valamilyen szintű segítséget kap a kormány részéről, akkor még belerúgnánk egyet, hogy na még akasszunk a nyakába egy vagyonosodási vizsgálatot. Képviselőtársaim, nem tudtam korábban elképzelni azt, hogy az SZDSZ kibukása után valaha is lesz az Országgyűlésben egy olyan párt, amelyiknek az értékrendjébe egy ilyen megoldás belefér. Most látható, hogy itt vannak az LMP-s képviselők a köreinkben, és ezt a megoldást tartják célravezetőnek a probléma megoldására.
A másik, amit ezzel kapcsolatban el szeretnék mondani, képviselőtársaim, ha már a vagyonosodási vizsgálatoknál tartunk: azt gondolom, hogy sokkal indokoltabb lett volna úgy megfogni a vagyonokat, ahogy egyébként sajnos hosszú ideje nem történt. Maga a miniszterelnök úr is arról beszélt itt az Országgyűlésben, hogy a gazdagok már csak olyanok, hogy sikeresen kikerülik az adórendszert, sikeresen adózatlan vagy alacsony adózású jövedelmekre tesznek szert, hiszen nekik mások a lehetőségeik. Én inkább látnám a megoldást, hogy ebbe az irányba mozduljunk el.
Ha megnézik a nyugati társadalmakat, megnézik az Egyesült Államokat, ott is azt lehet látni, hogy alapvetően most már nem is csak egyes politikusok vagy egyes, a polgárok egyenlőségéért küzdő erők mozdulnak el ebbe az irányba, hanem maguk az amerikai milliárdosok is arról beszélnek nemegyszer, hogy túl keveset adóztak az elmúlt időszakban, és a milliárdosokat kell megadóztatni. Ahhoz képest itt van az LMP, amely a szerencsétlen végtörlesztőket próbálja. Tényleg elképesztő!
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés