BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Államtitkár asszony együtt érző szavaiban a Jobbik is osztozik. Ezenkívül sajnos az elmondottakkal nem tudunk egyetérteni.
Mit jelent a sikeresen lezárult jelentkezés? Ezt még egyelőre nem tudjuk értékelni. Mit jelent az, hogy nem korlátozzák a hallgatók számát? 240 pont az a korlát - nagyon sok helyen a 240 pont nem minőségi szintet jelent. Ha pedig az intézmények rá lesznek kényszerítve arra, hogy minél több hallgatót vegyenek föl, és nincs korlát, akkor ez nem a minőség irányába hat, hanem éppen ellene.
A továbbiak játék a szavakkal, játék a számokkal. Játék a szavakkal, hogy nincs tandíj. Igen, állami finanszírozásban nincs tandíj, 53 400 helyett 34 000 hallgató részesül benne. Ha 5000 részesül majd benne, önök akkor is azt fogják mondani: teljesítettük az ígéretet, a népszavazást, 5000-nek nincs tandíj. Játék a szavakkal az a kifejezés, hogy részösztöndíj. Részben igaz, a részösztöndíj ma annyi költségtérítést jelent, amit ma úgy hívnak, hogy költségtérítés, és ehhez képest jön még nyilván a teljes önköltség megfizetése.
Tehát a legsúlyosabb az, amit a Fidesz frakcióvezetője elmondott, hogy adott területeken homogén jogász-, közgazdász-társadalom alakul ki. Egy falusi szegény gyerekből lehet mérnök vagy pedagógus, jogász nem; a középosztálybeli családok, amelyek fizetésre kényszerülnek, nehéz helyzetbe kerülnek. Ez mind igaz, és sajnos, hogy ezeket a keretszámokat nem itt határoztuk meg. Talán egy rendelethez képest itt többre jutottunk volna egy parlamenti vitában.
Tisztelt Államtitkár Asszony! Ha valakit a Jobbik támogatott, ön az volt. Nincs mód arra, hogy végigmenjek, hogy például hogyan vált egy érvénytelen függelékké a pedagógus-életpályamodell, mennyire társadalomellenes ez a finanszírozás, és erre ön azt mondja, hogy ezek a kényszerítő pénzügyi körülmények. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Volt két államtitkár, aki levonta a következtetést, és azt mondta, hogy ilyen feltételek mellett (Az elnök ismét csenget.) nem vállalja tovább a munkát.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés