DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Úgy gondolom, részben nyitott kapukat dönget kérdésével, mivel - részben ön is említette - jogszabályi lehetőségek állnak rendelkezésre arra, hogy a cégek közösségi közlekedési bérletet juttassanak dolgozóiknak. Ilyen jellegű juttatások a vállalkozások érdekében felmerült költségnek tekinthetők, tehát nem képezik a társasági adó alapját. Ha a munkavállaló munkahelyétől eltérő településről jár be dolgozni, a munkába járást szolgáló bérlet árának - ahogy ön is említette - 86 százalékát köteles a munkáltató a munkavállaló számára megtéríteni.

Helyi utazási bérlet biztosítására is nyílhat lehetőség, ha a helyi közlekedést a munkavállaló átutazás céljából veszi igénybe. Egyéb körülmények esetében a helyi utazási bérlet juttatása béren kívüli juttatásnak minősül, amely valóban csak a munkáltatót terhelő közterhek megfizetése mellett biztosítható.

Ami az áfát illeti. Kérném, vegye figyelembe, hogy az áfa közösségi szinten harmonizált adónem, amely azzal a következménnyel jár, hogy a tagállamok szabályozásának összhangban kell lenni az áfa tanácsi irányelveivel. A hazai áfaszabályok az uniós előírásoknak megfelelően szabályozottak, emiatt az adóalanyok olyan mértékben jogosultak levonni a rájuk áthárított adót, amilyen mértékben az adott terméket vagy szolgáltatást adóköteles tevékenységükhöz használják. Ettől eltérő szabályozásra sajnos nincs lehetőség.

Az áfalevonási feltételeknek való megfelelés esetén jelenleg is jogosultak a cégek levonni a bérletek beszerzéséhez kapcsolódó áfát, a levonási joggal kapcsolatos szabályok módosítására viszont az uniós szabályok miatt nincs lehetőség.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu