DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Az, hogy ön nem tudja, mi a különbség a köztisztviselő és a közalkalmazott között, még csak hagyján, bár jogvégzett emberként tudhatná, de hogy nem emlékszik arra, hogy 2006 nyarán az önök kormánya akarta megszüntetni a megyei önkormányzatokat, ezt csak tudatos emlékezetvesztésnek tudhatom be. Negyven percet hagytak az alkotmányügyi bizottságban annak a koncepciónak a megvitatására, amelyben eltörölték volna a megyéket, és helyettük regionális közgyűlések jöttek volna létre. Ez azonban megbukott, de nem azért bukott meg, önök jobb belátásra tértek volna, hanem azért, mert nem volt kétharmaduk a parlamentben. A megyei önkormányzatok annak ellenére, hogy se pénzt nem juttattak hozzájuk, se egyetlen olyan támogatást nem adtak, amivel biztosítani tudták volna az intézményeik fenntartását és működtetését, kitartottak. Az önkormányzatok kitartottak.
(15.20)
Mi pontosan azért voltunk kénytelenek az állami költségvetésbe és állami fenntartásba venni ezeket az intézményeket, mert önök kivéreztették a megyei önkormányzatokat. (Dr. Harangozó Tamás: Bravó! - Taps az MSZP soraiban.) Köszönöm szépen, hogy megtapsolja. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés