DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Látszólag csizma került az asztalra, egy olyan ügyben szólok, ami nincs a szűkebb érdeklődési területemhez kötve; médiafogyasztó vagyok, de nem vagyok a média tudományának vagy gyakorlatának a szakértője. Mégis tettem egy módosító indítványt azért, mert ez a terjedelmes beszámoló, ami a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tavalyi tevékenységéről szól, 500 oldalas, de fontos kérdések nincsenek benne említve.

Számomra a legfontosabb probléma vagy hiány, ami miatt az indítványt tettem, az az, hogy a médiahatóság elnök asszonya nem tájékoztatja az Országgyűlést és az ország nyilvánosságát, az adófizetőket arról, hogy a mintegy 60 milliárd forintnyi közpénz, mintegy 60 milliárd forintnyi támogatás - ami a központi költségvetésből áramlik, áramlott a nemzeti médiahatósághoz - független pénzügyi ellenőrzésére sor került volna. Illetve, ha sor került volna, milyen eredménnyel járt ez az ellenőrzés, megállapította-e - nem állapította meg, mint tudjuk - azt, hogy ennek az összegnek az elszámolása, az erről szóló pénzügyi beszámoló korrekt volt, hű és valós képet festett a gazdálkodásról, ezért aztán mindannyian - mint törvényhozók és ellenőrzést is végző parlament - nyugodtak lehetünk, mert ez a közpénz tisztességesen lett elköltve, és arról úgymond egy hivatalos dokumentum született, amit egy független ellenőrző szerv, jelesül az Állami Számvevőszék állított volna ki.

Ilyen nem történt, ezért arra hívom föl a figyelmet az indítvány módosításában, hogy legalább a következő esztendőről, vagyis a 2011-ről szóló beszámoló térjen erre ki, és csatolja majd hozzá néhány hónap múlva a Médiatanács elnök asszonya azt a véleményt, amit az elvégzendő független pénzügyi ellenőrzés állít ki arról az összegről, ami a múlt évi médiahatósági támogatási előirányzat szerint közel 60 milliárd forint megint csak.

(20.50)

Egészen pontosan is tudom mondani: 58,7 milliárd forint, ami a közszolgálati médiaszolgáltatás támogatása és üzemben tartási díj átvállalása címen illette meg tavaly ezt a hatóságot.

Jogállamokban, polgári demokráciákban a közpénzekkel el kell számolni. Ez egy axióma. Egy többpárti parlamentarizmusban, ahol a törvényhozó hatalmi ágnak ellenőrzési jogosítványai is vannak, természetes tevékenység az, hogy minden közpénzzel elszámolnak. Ez a médiahatóság esetében nem áll fenn. Hozzáteszem mindjárt, hogy ez nem a médiahatóság felelőssége, hanem elsősorban az Országgyűlésé. Ugyanis a hatályos médiatörvény a következőt mondja, hogy amikor a médiahatóság beszámol az Országgyűlésnek, és az Országgyűlés ezáltal gyakorolja ellenőrzési jogát, akkor - idézem a törvény 119. §-ából - a médiahatóság értékeli az általa az állam tulajdonában álló korlátos erőforrásokkal való gazdálkodás következményeit.

Ilyen értékelés sincs egyébként az ötszáz oldalas beszámolóban, de még kevésbé van benne olyan értékelés, ami arról szólna, hogy ezt a közpénzt, ezt az adófizetők által a központi költségvetésbe befizetett, ott összegyűjtött közpénzt valamiféle független ellenőrző szerv ellenőrizte volna. Ebből pedig az következik, hogy ez egy nagy hiányossága a törvényhozásunknak, nekünk mindannyiunknak, pontosabban szólva a többségnek.

Nézzék, én mint ellenzéki képviselő, mást nem tehetek, mint hogy rámutatok a hiányosságokra, amik szakmai természetűek, a törvényhozás gyengeségeit jelentik. Rámutatok, teszek egy javaslatot, hogy lehetne ezt kiküszöbölni, és innentől kezdve az önök felelőssége, hogy ezzel az anomáliával mit kezdenek. Lehetetlen helyzet, hogy egy jogállamban - Magyarország annak tartja magát - egy ekkora hatalmas összeg független pénzügyi ellenőrzés nélkül marad. Egyik törvény sem rendelkezik erről. Amire én tettem javaslatot, az egy olyan megoldás, hogy a Számvevőszék megtehetné azt, hogy ellenőrzi ezt a területet, és erről valamiféle szavatoló, hitelesítő tanúsítványt bocsát ki számunkra, az adófizetők számára, de a Számvevőszék eddig ezzel nem foglalkozott. Ezért aztán azt gondolom, hogy egy ilyen beszámolót követő határozatban kell erre felhívni a figyelmet. Végül is a Számvevőszék megteheti anélkül is ezt, hogy a törvényét módosítanánk, mert általános hatáskörű ellenőrző szervként deklarálta az Országgyűlés az új számvevőszéki törvényben. Tehát a jelenlegi jogszabály módosítása nélkül is mód van arra, hogy a következő beszámolóban erre a független pénzügyi ellenőrzésre, annak az eredményére a hatóság elnök asszonya kitérjen.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu