DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az a helyzet, hogy szerintem kezd unalmassá válni lassan két éve, hogy ilyen és ehhez hasonló ügyekben a Fidesz-KDNP, illetve a Szocialista Párt egymás szennyesét próbálja a másikhoz hozzávagdosni. Nem vagyunk erre kíváncsiak. (Kovács Tibor: Ez nem így van.)

Budai úr, adjon magyarázatot arra, hogy a kezdő időpont miért 2002. Ha egyszer egy cég csődbe ment, ennek a gazdasági folyamatnak vannak előzményei. Ne próbáljon azzal etetni minket, hogy ez a folyamat pont 2002 májusában kezdődött el, mert nem hisszük el. Ugyanígy kíváncsian várjuk azt, hogy a 2010 utáni eseményekről mit tud mondani, mit tud mondani arról, hogy például a Ryanair kapott egyedi adókedvezményt, ez hogyan befolyásolta a Malév piaci helyzetét.

Én még valamire kíváncsi lennék: miután mai hír, azt nem mondanám, hogy örömhír, de mai hír, hogy ön agrárállamtitkár lett, gondolom, ezzel a pozícióval összeférhetetlen az elszámoltatási kormánybiztosi tisztség, bár nem tudni, mert a Fidesznél minden pozíció mindennel összeférhető. Az az apró kérdésem lenne, hogy miután egy vizsgálóbizottsági határozati javaslat a képviselői munka része, ön képviselőként állt elő ezzel a határozati javaslattal, másfél éve elszámoltatási kormánybiztos, mint kormányzati tisztviselő, mint kormánybiztos, az elmúlt másfél évben milyen munkát végzett a Malév-ügyben, mit tárt föl. Jegyzem meg, nem csak a Malév-ügyben lennénk kíváncsiak, homályba burkolózik az, hogy ön egyáltalán elszámoltatási kormánybiztosként mit csinál.

De ugyanígy fontosnak tartom még egyszer hangsúlyozni, hogy ha a Malév-történetet akarjuk felfejteni, ez a történet aligha pont 2002 májusában kezdődött. Várnám az indokolást, hogy mégis miért 2002-ben kezdődik a vizsgálat, és miért fejeződik be 2010-ben.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu