FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Korábbi, "Ki a felelős a tavaly májusi tapolcai egészségügyi katasztrófahelyzetért?" című írásbeli kérdésemben kifejtettem, hogy a magyar egészségügy országos térképét az elmúlt ciklusokban a Fidesz és az MSZP pártpolitikai érdekek és egyéni haszonlesés mentén felosztotta egymás között. A fenti felvetésemet arra alapozom, hogy az MSZP közeli HospInvest Zrt. cégcsoportból 2006 tavaszán kivált a Medisyst Kft., Kern József és Németh Attila, a Fidesz egykori Vas megyei egészségügyi bizottsági elnöke irányításával. A HospInvest Kollányi Gáboré maradt, amely sorra hozta el a baloldali kezelésben lévő kórházak működtetési jogát, ami legfőképpen Kollányi kapcsolatrendszerének volt köszönhető. A Medisyst pedig ott szerzett piaci pozíciókat, ahol a Fidesz volt az erősebb tényező.

Korábbi írásbeli kérdésemben kifejtettem, hogy a Veszprém megyei Tapolca város esetében egy ilyen, az adósságállomány átvállalásáért cserébe történő kórház-privatizáció egészségügyi katasztrófahelyzetet eredményezett. A minisztérium akkori válaszában felvetéseimmel lényegében egyetértett, idézem: "A 2010 előtti évek kormányzati politikája következtében az egészségügyi ágazatban is számos tulajdonosi vagy működtetési kiszervezés valósult meg, melyek nem minden esetben szolgálták a betegellátás biztonságát. Elkötelezettséget vállaltunk e szabályozatlan körülmények között zajló folyamatok megállítása mellett, egyúttal elengedhetetlennek tartjuk a működtetési szerződések felülvizsgálatát azokban az esetekben, ahol a funkcionális privatizáció korábban lezajlott. Elkötelezettek vagyunk aziránt is, hogy megszüntessük azokat a tényezőket, amelyek az egészségügyi szolgáltatók fenntartóit kényszerprivatizációs helyzetbe hozták, és táptalaját jelentették az előnytelen funkcionális privatizációnak."

Tisztelt Államtitkár Úr! Korábbi válaszában a miniszter úr azt is közölte, hogy a Tapolcai Kórház esetében mind a kórház működésével kapcsolatban hozott, katasztrófahelyzet megállapítására vonatkozó, mind az ennek visszavonására irányuló határozat bírósági felülvizsgálata iránt peres eljárás folyik a korábbi fenntartó és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium között.

Sajnos az elmúlt időszakban az egészségügyi dolgozók itthon tartásában nem értek el sikereket, sőt az idei költségvetésben további pénzeket vontak el az egészségügytől, még katasztrofálisabb helyzetbe hozva az ágazatot.

Kérdezem ezért a tisztelt államtitkár urat, hogy ha már egy ilyen kiemelkedő fontosságú, nemzetstratégiai ágazatért az elmúlt időszakban semmi érdemlegeset nem tettek, úgy számíthatunk-e arra, hogy konkrét lépéseket tesz majd a kormányzat az elmúlt időszakban a miniszter úr által is szóba hozott funkcionális privatizációk felülvizsgálatának ügyében. Egyáltalán szándékoznak-e feltárni a magyar egészségügy gyanús privatizációs ügyleteit? Szeretnék érdeklődni továbbá, hogy jelen pillanatban hol tart a Tapolcai Kórház ügye, született-e bármilyen előrelépés vagy döntés a bíróságon; illetve kit terhel a felelősség: a fideszes önkormányzatot vagy a Fidesz közeli cégeket?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu