GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Budai úr, ön nagyon ügyesen csinálja. Olyasmiről beszél, amiről én egy szót nem ejtettem. Annyi átfedés van kettőnk között, hogy én azt mondtam, hogy nézzük meg ennek a vállalkozásnak az üzleti tevékenységét, mi az, ami ezekhez a döntésekhez vezetett, mert ön már csak a döntésről beszél, de a döntés előtt valamilyen helyzet van, valamilyen helyzet alapján az akkori döntéshozó - legyen az igazgatóság, ÁPV Rt., Nemzeti Vagyonkezelő vagy pénzügyminiszter - valami alapján döntött. Ezért kértem, hogy ezt tegyük meg.

Az én tapasztalatom azzal szemben, amit ön a bevezetőjében mondott, hogy sok más kérdést meg lehet vitatni, az, hogy én ültem úgy vizsgálóbizottságban, ahol az elnök mindig szó szerint azt mondta, hogy ami fel van sorolva, arról beszélünk, az összes többiről nem. Továbbra is azt mondom, hogy nem akarok tartalmi kérdésekről beszélni, még akkor sem, ha ön ezekről beszélt, mert én elfogadom azt, amit Lezsák elnök úr mondott, hogy most nem a vizsgálati jelentést meg annak a várható tartalmát kell megvitatnunk, hanem a létrehozásának a körülményeit.

Ahhoz, hogy vizsgálódhasson, és tényleg áttekinthesse, be kell emelni azt - és ezt javasolnánk mi, hogy tegyük meg -, ha tényleg érdemi tapasztalatokat akarunk, akkor '90-től vizsgáljuk ezt a tevékenységet, és miután több ciklusra kiterjedő, ebben az esetben a bizottságnak nem elnöke, hanem két társelnöke kell hogy legyen. Ezt a Házszabály 36. § (4) bekezdésében ön mint jogász, szerintem két pillanat alatt meg fogja találni, és ezzel kiegészíthető.

Ha már nálam van a szó - még talán nyolc másodpercbe belefér -, nem tudom, és nem látok egyetlen egy pontot, amely az adatvédelmi kérdésekkel foglalkozna. Ön már sok mindent megvizsgált, lehet, hogy tudja, hogy itt egyetlen olyan adat nem kerül elő, ami esetleg (Az elnök csenget.) akár magán- vagy állami érdeket sértene, de én azt gondolom, hogy ezt is meg kellene fontolni.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr.

Forrás: parlament.hu