GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen. A válaszát annyiban nem tudom elfogadni, hogy azt hiszem, egy lényegi pontban eltér a véleményünk az Európai Unió természetét illetően. Természetesen Magyarország európai ország, az volt 1100 évig, mégis kiválóan megvoltunk az olyan típusú gyarmati berendezkedések nélkül, mint amilyen az Európai Uniót is jelenleg jellemzi.

Az, ami ma itt napirend előtt elhangzott az önök frakcióvezetője szájából, miszerint az Európai Bizottság részérdekeket képvisel, és átláthatatlanul működteti azt a rendszert, amelyik a nemzetek szuverenitását megcsorbítani látszik és megcsorbítani készül, ez az, ami ellen mi felemeljük a hangunkat, és ezért gondoljuk azt, hogy az európai uniós tagságunkat át kell gondolni. Azért is többek között, mert igenis puhán és szervilisen képviseljük az érdekeinket ebben az Európai Unióban, olyan biztosunk van ott, és olyan minisztereket küldünk oda (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), akik nem képesek megvédeni a magyar nemzet érdekeit az Európai Unió rendszerében.

Ezért kérjük, hogy fontolják meg a népszavazás kiírását. Köszönjük szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu