HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is a Tapolcai Kórházat érintő kérdésére válaszolnék. A Tapolcai Kórházra vonatkozó, katasztrófahelyzet kimondását visszavonó határozat bírósági felülvizsgálata iránti perben a tárgyalás 2012. január 6-ára volt kitűzve, mely az eljáró bíró betegsége miatt elmaradt.
Az új tárgyalási határnap 2012. április 13-a. Tehát megnyugtatom a képviselő urat, hogy az ügy folyamatban van; célunk pedig nem lehet más, mint tiszta viszonyok teremtése az egészségügyben is.
Ami pedig az ön által említett gyanús privatizációs ügyeket illeti, a kormány minden esetben az igazság és a rend oldalán áll, ezért a szükséges intézkedéseket eddig is megtettük és ezután is meg fogjuk tenni.
Képviselő Úr! Emlékeztetnék, hogy a katasztrofális állapotot nem mi idéztük elő, de ezt talán ön is tudja. Azok a problémák, amelyekkel az egészségügy most szembesül, amelyeket az ágazat kezelni kénytelen, és amelyek megoldására törekszik, jórészt 2002 és 2010 között keletkeztek (Dr. Vadai Ágnes tapsol.), a szocialista kormányok betegellenes tevékenysége által.
Ön azt tévesen állítja, hogy az egészségügyért az elmúlt időszakban nem tettünk semmit. Ez nem igaz. Tisztelt Képviselő Úr! A kormány az elmúlt másfél évben megőrizte az ágazat működőképességét. A rendszer működését veszélyeztető rendeleteket felfüggesztettük. A teljes kórházi adósságfelmérést pedig jelentős, több tíz milliárd forintos konszolidáció követte. Megerősítettük a szakmai kamarákat, és új szakmai kollégiumi rendszert alakítottunk ki. Több jogcímen is forráshoz tudtuk juttatni az alapellátást, és hosszú idő után új mentőautókat szereztünk be. Népegészségügyi kampányokat indítottunk, amelyekből kiemelkednek a dohányzás visszaszorításáért tett lépések. Csatlakoztunk az Eurotransplanthoz, ezzel jelentősen nőtt a szervre váró magyar betegek túlélési reménye. A rezidensek itthon tartásának érdekében olyan támogatási formákat vezettünk be, amelyekkel sikerült megállítanunk az eddigi negatív tendenciákat. A rezidenstámogatási program keretében a korábbi, körülbelül 400 fő helyett több mint 600 szakorvos- és szakgyógyszerész-jelölt vállalta, hogy havi 100 ezer forintos állami támogatás fejében a diplomája megszerzését követően hosszú évekig Magyarországon fog egészségügyi tevékenységet végezni.
Megalkottuk a Semmelweis-tervet, amelyben szerepel, hogy az átalakításból származó forrásokat elsősorban a dolgozók jövedelmének növelésére kell fordítani. A népegészségügyi termékadóból 2011-ben befolyt 5,6 milliárd forintot is az egészségügyi dolgozók jövedelmének javítására fordítottuk. Ebből hozzávetőleg háromhavi pótlékuknak megfelelő, egyszeri keresetkiegészítést kapott 2011 decemberében 68 100 egészségügyi dolgozó. Ezen pótlékokat azok a szakdolgozók kapták, akik döntően ápolói, szakasszisztensi munkakörben dolgoznak, és akik a nap 24 órájában és az év 365 napján, éjjel és nappal, vasárnap és ünnepnapon is a közvetlen betegellátás folyamatában a beteg emberek szolgálatában állnak.
Tisztelt Képviselő Úr! Folytathatnám a sort, de azt gondolom, látható, hogy a kormányzat elkötelezett az egészségügyi dolgozók bérhelyzetének rendezésében, és ennek forrását meg is teremti. Nem lehet elégszer hangsúlyozni - és ezt szocialista képviselőtársaimnak is mondom -, hogy minden pluszforrást az ágazatban dolgozók fizetésére, anyagi támogatására kívánunk fordítani.
Tisztelt Képviselő Úr! Arra kérem önöket is, hogy segítsék a kormány munkáját, hogy az egészségügyet a kiszámíthatóság, a stabilitás és az emberiesség jellemezze.
Kérem, fogadja el válaszomat. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés