ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr.
Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság írásban nyújtotta be ajánlását, előadót nem állított.
Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Felhívom figyelmüket, hogy az előterjesztés vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi, ezért a vitában most ezekről a kérdésekről tárgyal az Országgyűlés. A gazdasági és politikai következtetéseket és azok elemzését akkor tárgyaljuk, amikor a vizsgálóbizottság benyújtja erről szóló jelentését. Kérem tehát önöket nagy tisztelettel, hogy felszólalásaik a Házszabály rendelkezéseinek megfelelően kizárólag a vizsgálóbizottság létrehozásának szabályairól szóljanak.
Elsőként megadom a szót Kucsák László képviselő úrnak, Fidesz.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés