TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ami a vízhelyzetet illeti, a Duna és a Tisza vízgyűjtő területén a hóban tárolt vízkészlet mennyisége az átlagosnál valóban nagyobb, azonban azok jelentősen elmaradnak a maximumoktól.
Tekintettel arra, hogy hazánk felszíni vizeinek döntő többsége, több mint 95 százaléka a szomszédos országokból érkezik, folyóink vízjárását elsősorban a külföldi vízgyűjtőn kialakuló hidrológiai viszonyok, az ott bekövetkezendő hóolvadás üteme, a csapadék nagysága, a talaj telítettsége, a tározók állapota határozzák meg. Jelenleg folyóink vízállása alacsony tartományban van, a hegyvidéki területeken továbbra is csak mérsékelt az olvadás, a meteorológiai előrejelzések szerint az elkövetkező időszakban bekövetkező mérsékelt fölmelegedés kisebb vízszintemelkedést okozhat, azonban ezek jelenleg nem teszik szükségessé az árvízvédelmi készültségi fokozatoknak az elrendelését.
(14.40)
Tehát az ön által jelzett veszély, úgy gondolom, túlzott, és nem a valóságot tükrözi.
Ami a vízügyi szervezetek összevonását illeti, megértem, hogy a költségvetésből nehéz kikeresgetni azt, hogy a források hol vannak, és hogyan tud működni a szervezet, hogyan áll rendelkezésre minden forrás, pedig higgye el, ezek a források megvannak, és ugyanúgy igaz ez a beruházásokra is.
Azt gondolom, önnek nem kell indokolni, hogy mi az, ami hatékonyabbá teszi a vízügynek a Belügyminisztériumba való integrálását. Azt gondolom, hogy a létesítmények karbantartása, a vízkár-elhárítási, védelmi művek felújítása, karbantartása, védekezése, védekezésre való felkészülés feladatainak hatékony ellátása érdekében az egységes, koordinált munkavégzés, a közfoglalkoztatás igénybevétele igen hatékonnyá tudja tenni ezt a munkát.
Erre jellemző, hogy 2011-ben duplájára növekedett az ezen a területen dolgozó közfoglalkoztatottak száma. Ön bizonyára nem vette figyelembe, hogy a 2012-es költségvetési évben a közfoglalkoztatásnál mintegy 32 milliárd forint van megtervezve, hogy ebben az ágazatban rendelkezésre fog állni akár élőmunka költségeként, illetve dologi költségek finanszírozására.
Nem fogadható el az ön megállapítása vagy kijelentése abban a tekintetben sem, hogy a vízügyi szervezetben szervezetlenség lenne, és hogy nincsenek meg a szakemberek, hiszen a szakemberek ugyanúgy ott vannak, mint előtte is, amikor máshova, a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozott az ágazati feladat. Az pedig, hogy a rendőrséget, a katasztrófavédelmet, a már említett közfoglalkoztatottakat békeidőben együtt lehet gyakorlatoztatni és felkészíteni a katasztrófa-időszakra, úgy gondolom, csak még szervezettebbé és hatékonyabbá teszi ezt a munkavégzést.
Ami pedig a beruházásokat illeti, bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy az árvízvédelmi célú állami és önkormányzati fejlesztések jelentős részben százszázalékos támogatottságúak, amelyhez nem szükséges önerő. Ahol viszont ez szükséges, az pedig nem a Belügyminisztérium fejezetében, hanem a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál található meg.
Biztosíthatom önt, hogy minden eltervezett fejlesztés és beruházás a jövőben meg fog valósulni, hiszen a következő évtized legnagyobb súlyponti fejlesztése éppen a magyar vízgazdálkodásban fog majd megvalósulni.
Tisztelettel kérem képviselő urat, hogy válaszomat fogadja el, ha ezt megteheti, természetesen. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés