BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy én is a Belügyminisztériummal kezdjem, egy kicsit más aspektusból szeretnék kérdezni, és azt hiszem, hogy elsősorban kérdezni fogok államtitkár úrtól.

Az első kérdésem az, hogy ha már önök az előterjesztők, akkor miért nem hallgathatjuk meg legalább a szaktárca véleményét, miért nincs jelen dr. Illés Zoltán államtitkár úr, miért nem ő szólal fel a vitában, és miért nem mondja el nekünk szakmai érvekkel azt, hogy ez miért fontos, miért volt rá szükség, és miért helyes ez így. Ha pedig nincs itt, a bizottsági ülésen pedig a szaktárcát képviselő hölgynek nem volt véleménye az ügyről, akkor ez legalábbis gyanús. (Moraj a Fidesz soraiban.)

Nézzük a kétsebességes gazdaság ügyét! Mik is vannak ebben a törvényben? Akik a kivételezettek, azok a részben vagy egészben európai uniós támogatásból finanszírozott beruházások, a részben vagy egészben központi költségvetési támogatásból finanszírozott beruházások, a jelentős értékű, 5 milliárd forint költségigényt meghaladó koncessziós és állami feladatok átengedéséből fakadóan lefolytatott beruházások, akkor a gyönyörű részben vagy egészben egyedi kormánydöntéssel megítélt támogatásból megvalósítandó, és végezetül a legalább 90 millió forint költségigényű és 15 új munkahelyet eredményező beruházások. Mindenki más továbbra is marad a 120 napnál, marad a kétszer 90 napnál. Ők viszont szépen lemennek 30 plusz 30, illetve 30 napra.

Úgy gondoljuk, hogy az általános jogszabály keretei között kellene megteremteni az egyszerűsített ügyintézés lehetőségét azokra az ügyekre, amelyek tényleg egyszerűek, és nem jelentenek környezeti kockázatot. Vannak ilyenek. Ugyanúgy az általános jogszabály keretei között kellene megteremteni annak a lehetőségét, hogy ahol több elsőfokú hatóságot érintene például az ügy, mert egy vezetékes nyomvonalról van szó adott esetben, ilyen beruházásról, vagy az ügy bonyolultsági szintje meghaladja az elsőfokú hatóság szakmai kompetenciáját, úgy az általános jogszabály rendelkezzen arról, hogy a másodfokú hatóság bírálja el első fokon a kérelmet.

Azaz az időtartamok lerövidítése ne attól függjön, hogy valamit önök kiemeltnek tekintenek-e, valamely beruházót fontosnak tekintik-e, hanem attól függjön az időtartam, hogy az az ügy környezeti szempontból aggályos lehet-e vagy sem, mert akkor ez egy szakmai válasz erre a kérdésre. De az, hogy mondjuk, egy környezeti szempontból adott esetben aggályos, nagy értékű, a lakosság jelentős csoportjait vagy a környezeti elemek tágabb körét érintő beruházásra ugyanolyan rövidítő szabályt alkalmaznak, mint mondjuk, egy éppen 90 millió forintot elérő, 15 főt foglalkoztató olyan kisüzemre, aminek effektív kibocsátása adott esetben nincs, ez egy teljesen szakmaiatlan megközelítés. Ezért nem értjük azt, hogy ezt miért a Belügyminisztérium terjeszti elő.

A következő, amire szeretném felhívni a figyelmet, a hatásvizsgálat hiánya. Ennek két eleme van. Az egyik eleme az, hogy mi, ellenzéki képviselők, kíváncsiak lennénk arra - és itt megint a szaktárcát kellene megkérdeznünk, ha már egyszer a hatásvizsgálat nincs itt, nem készült el, nem mutatták be -, hogy mi a tapasztalat az elmúlt években; szükség volt-e ezekre az ügyintézési időtartamokra, avagy érdemben, tartalmilag a hatóságok ennél rövidebb időtartam alatt is el tudták bírálni az ügyek, teszem azt, 90-95 százalékát. Ha erre vonatkozólag van tapasztalati adat, miért nem hozzák ide, a Ház elé, miért nem mutatják be nekünk? Ha pedig nincs, akkor ez az egész előterjesztés megalapozatlan.

Hatásvizsgálati rész az is, hogy milyen a hatóságok kapacitása, milyen a hatóságok kapacitáskihasználtsága. Nemcsak arról szeretnék ebben a tekintetben beszélni, hogy hogyan csökkentették önök a szakhatóság költségvetését, vagy hány embert bocsátottak el éppen a 2012-es megszorítások miatt, hanem arról, hogy annak az ügyintézői állománynak milyen volt a tapasztalatok szerint a munkaidő-lefedettsége; az ügyeket milyen időtávon tudták feldolgozni; tornyosultak a papírok az asztalaikon vagy nem tornyosultak. Ha mindez meglenne, akkor lehetne egy ésszerű javaslatot adni az általános ügyintézési határidő csökkentésére, és lehetne például azt mondani, hogy ne 120 és kétszer 90 nap legyen, hanem, mondjuk, 90 és kétszer 60 nap. Ugye? De abból, hogy önök harmadára és negyedére csökkentik a kiemelt beruházások esetén egy tollvonással ezeket a határidőket, hatásvizsgálati előterjesztés bemutatása nélkül, abból csak arra lehet következtetni, hogy nem a környezeti szempont vezette a jogalkotót, hanem valamilyen más külső szempont, és nem azért nyújtotta be a Belügyminisztérium ezt a javaslatot, mert ő az illetékes, hanem azért, mert a vidékfejlesztési tárcsa véleményére igazából nem is voltak kíváncsiak.

Nagyon fontos és értékelendő szempont az is, és nagyon szeretném megkérni államtitkár urat, hogy válaszoljon erre a kérdésemre, hogy azok az ügyintézési határidők, amik az általános jogszabályban vannak, az ügyintézés maximális időtartamát jelentik-e, avagy a tényleges időtartamát, és a hatóság egy olyan ügyben, ahol nincs olyan környezeti probléma, nincs olyan iratanyag, nincs olyan szakértői anyag, nincs olyan hatásvizsgálati dokumentáció, amelynek az átvizsgálása teszem azt tényleg 90 napot vagy 120 napot venne igénybe, kibocsáthatja-e hamarabb a határozatot. Mert ha kibocsáthatja, akkor miért kell ezt az időtartamot lerövidíteni? (Tállai András egy képviselővel konzultál.) Hiszen azokban az ügyekben - ha a hivatal jól dolgozik -, amely ügyek nem problémásak, nem okoznak környezeti érdeksérelmet, a hivatal lezárja a vizsgálatot, és kibocsátja, teszem azt, 15 nap múlva a határozatot. Így van, államtitkár úr, vagy nem így van? (Tállai András befejezi a konzultációt.) Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiban. - Tállai András: Ez nem a Maradj talpon!)

Aztán szeretném megkérdezni azt is - és ez megint kérdés -, hogy idejön egy jogszabály, a bizottsági elnök urunk elmondja, hogy ez a jogszabály, noha környezeti problémát érint, nem került az Országos Környezetvédelmi Tanács elé.

(19.20)

Föltesszük ezt a kérdést Szaló Péter államtitkár úrnak, és azt a választ kapjuk, hogy ez nem környezeti probléma, ezért nem vitték az OKT elé. Hát már hogyne lenne környezeti probléma, hiszen a környezeti eljárás időtartamát rövidíti le, és adott esetben felmerül annak a kockázata, hogy a környezeti eljárás időtartama nem lesz elégséges ahhoz, hogy annak a környezeti problémának a tartalmi vonatkozásait a hatóság érdemben megvizsgálja. Hát már hogyne lenne ez környezeti probléma, hát csak ki kellett volna kérni az OKT véleményét!

Akkor elmondja azt is a bizottsági elnökünk, hogy az alapvető jogok biztosa ezen előterjesztés visszavonására szólította fel önöket. Szeretnénk kérni, mutassák be azokat az érveket, amelyeket a biztos úr ebben megfogalmazott, és cáfolják meg azokat, mondják el, hogy miért nincs igaza a biztos úrnak.

Szóval, mindezt elmondva, én egy csomó kérdést fogalmaztam meg, és nagyon szeretném megkérni államtitkár urat, hogy ezen kételyeinket is próbálják eloszlatni, még mielőtt a múlttal nem terhelt parlamenti ellenzéket vádolják azzal, hogy ne lennénk partnerek egy jogszabály megalkotásában.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu