DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen. Csak röviden reagálnék arra, hogy az előttünk fekvő hungarikumtörvény maga rendelkezik arról, hogy milyen települési, megyei, regionális szintek vannak, amelyek különböző lehetőséget adnak arra, hogy különböző gyümölcsöket, értékeket jelöljenek, és ezek bekerülhessenek az értéktárba. És van egy hungarikumbizottság is, amely majd eldönti, hogy ezek közül mi lesz hungarikum.

Tehát lehet, hogy a mezőgazdasági bizottság ülésén ilyen hatások érték az LMP képviselőit, amit nyilván nagyon sajnálunk mindannyian, de ettől függetlenül, ha önök látnak ilyen értékeket, és szeretnék gazdagítani a hungarikumok és a nemzeti értékeink tárát, akkor lehet tenni ilyen javaslatokat különböző települési szinteken is, és ilyen módon bekerülhetnek a nemzeti értéktárba, sőt, akár hungarikumokká is válhatnak.

Úgyhogy szeretnék mindenkit megnyugtatni, nincs elveszve semmi, minden értéket kutassunk-keressünk, gyűjtsük össze, mindenkinek a saját maga felelőssége, lehetősége, hogy ezt megtegye.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu