FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! 2008. június 21-én civilek kezdeményezésére Bánd település első írásos említésének 775. évfordulója alkalmából emelték a kálváriadombon álló kettős keresztet. A dupla kereszt nemcsak címerünk szerves része, de történelmi és nemzeti jelképünk, Magyarország, az Apostoli Magyar Királyság jelképe, hazánk Szűz Máriának történő felajánlását jelképező szimbóluma. Ugyanezen kettős kereszt azonban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkatársai számára túlságosan magyar, így annak elbontását kezdeményezték.
A bándi Magtárskör Egyesület azonban nagyon helyesen és elszántan védelmébe vette nemzeti jelképünket. A kereszt egy XIV. században emelt kápolna helyén található a kálváriadombon, az Essegvár romjainak közelében. Az Örökségvédelmi Hivatal munkatársai szerint azonban nem illik egy ilyen szimbólum a környezetbe. Csordás Endre, az egyesület elnöke levélben fordult Schmitt Pál köztársasági elnökhöz, aki azzal hárította el a segítségnyújtást, hogy nem az ő hatásköre a kereszt érdekében történő közbenjárás. Az egyesület a KÖH határozatát megfellebbezte, azt azonban a hivatal elutasította arra hivatkozva, hogy a jelkép idegen elemként jelenik meg a kálvária hármas keresztjének közelében a műemléki látványban. A hármas keresztcsoport és a lerombolt stációk megmaradt elemei nem állnak műemlékvédelem alatt, helyi védelem alatt sem állnak, így műemléki látványuk sem lehet. A hatóság szerint azonban a nem létező műemléki látványt védeni olyan feladat, amit akár értékek lerombolása árán, törvénysértő eszközökkel is végre kell hajtani.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Magtárskör Egyesület és a helyi civil szervezetek a kereszt jelenlegi helyen maradását kérték 2008-ban és 2010-ben egyaránt. Ugyanezt kérte a bándi önkormányzat képviseletében a polgármester is a KÖH elnökének küldött 2010. május 6-án keltezett fellebbezésében. Csordás Endre 2011. december 25-ei levelében a következőket írja a Veszprém Megyei Bíróságnak: "A 2011. április 28-i keltezésű kérelem egy jogban járatlan civil szervezet segélykiáltása volt a bíróság ítélete ellen, ami a véleményünk szerint etikátlan és jogsértő KÖH-határozat ellen benyújtott keresetünket elutasította és anyagi kötelezettségeket rótt ránk."
Itt tartunk ugyanis ma, tisztelt képviselőtársaim, majdnem két évvel a fülkeforradalom után. A Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal zűrzavart keltőnek, zavarónak tarthatja nemzeti jelképünket, a hatóság pedig 1 millió forint bírság kiszabását helyezheti kilátásba. Az egyesület álláspontja szerint azonban számos jogsértés történt az évek óta húzódó ügyben. A KÖH az ellenkérelemben leírja, hogy Schindler László polgármester 2008. június 18-án keltezett leveléből értesült a keresztről, és az ügyben 2009. december 22-én hozta első hivatalos határozatát. Az egyesület álláspontja szerint a kereszt elbontására kötelező határozatok törvénysértők, mert azokat a törvényben foglaltak alapján nem lehetett volna meghozni, mert a hatóság bizonyíthatóan a szabálytalanság tudomására jutásától számított egy éven túl hozta meg. Az egyesület továbbá úgy véli, hogy a bíróság az ítéletében foglalt eljárásiilleték-fizetési kötelezésével sérti az illetéktörvény civil szervezeteknek törvényben rögzített és biztosított mentességi jogát.
Az ügy pikantériája, hogy a kormányváltás után a Nemzeti Erőforrás Minisztérium is a KÖH határozatai mellett állt ki, holott a hivatal az eljárás során a határozatokban folytonosan következetlenül változtatta az indokolását, szubjektív, átlagos, általános műveltséggel rendelkezők által is megkérdőjelezhető érveket használ, olvashatjuk szintén Csordás úr levelében. A KÖH álláspontja volt továbbá az is, hogy a kettős kereszt a kálváriadombon közvetlen örökségvédelmi érdekeket sért. Mondják ezt hazánk ezeréves történelmének jelképéről, a Mária országát szimbolizáló kettős keresztről.
Most mégis kérem a kormányt, kérem tisztelt államtitkár urat, hogy ha van a kormánytagokban nemzeti érzület, kérem, tegyék meg a szükséges lépéseket a bándi kettős kereszt fennmaradása érdekében.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés