KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem azért gondolom, hogy most megjelent a hvg.hu-n ez az összefoglaló értékelés, hogy ezért kellene a bizottságnak megváltoztatnia a véleményét, hanem azért is, amit a vezérszónoklatomban elmondtam: nem állt a bizottság rendelkezésére, nem álltak a bizottság rendelkezésére azok a különböző hatósági vizsgálati jelentések, amelyek szakértő módon, hitelesebben adtak volna tájékoztatást a baleset körülményeiről, a katasztrófa körülményeiről. Látható, hogy egyébként egyéb más vizsgálatok is folytak ebben a tárgyban, nyilvánvalóan a MAL Zrt. is elindított egy ilyen jellegű vizsgálatot.

Nem véletlen egyébként, úgy gondolom, hogy a belügyminiszter nem adott semmiféle tájékoztatást a tekintetben, hogy mit gondol azokról a megállapításokról, amiket a bizottság leírt a jelentésében. Én csak azt mondtam, hogy járjunk el kellő körültekintéssel és óvatosan, nehogy egy ilyen bizottsági jelentés vagy állásfoglalás, amit esetleg elfogad az Országgyűlés, kárt okozzon Magyarországnak, kárt okozzon, amit később már nem tudunk helyrehozni, mert amennyiben bebizonyítható az, hogy valóban nem ipari katasztrófának minősíthető katasztrófa történt, hanem természeti elemek is közrejátszottak, akkor más a jogi helyzet az Európai Unióval szemben.

Egyébként csak egy megjegyzés, ha abban az időszakban valóban 900 milliméter csapadék esett egy fél év alatt, akkor legyen szíves, számolja ki, hogy ez hány köbméter pluszfolyadékot jelent azon a száz-akárhány hektáros területen, amekkora a tároló területe volt.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu