LAKATOSNÉ SIRA MAGDOLNA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mit jelenthet a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló kerettörvény a kistelepülések, kisközösségek életében? Lehetőséget arra, hogy értékeik mentén újraszerveződhessen, szerveződjön vagy megerősödjön a helyi közösség. Az értékválságnak köszönhetően sajnos a mostani globalizált világunkban az egyén került előtérbe, már alig beszélgetnek egymással az emberek, és ennek következményeképpen fordulhat az elő, hogy egyedül élők megfagyhatnak kisfalvakban is. Meggyőződésem, hogy csak erős közösségre építve erősödhet meg az ország.
Ezzel a kerettörvénnyel lehetőség nyílik arra a közösségek számára, hogy kézenfekvő értékeik mellett kutassanak múltjukban, történelmükben, környezetükben, felmérjék, számba vegyék mindazokat az értékeket, amelyek homályba vesztek, feledésbe merültek. De lehetőség nyílik arra is, hogy a jövő érdekében most új értékeket hozzanak létre.
Feltehetik a közösségek a kérdést, hogy mi kerüljön a falu, a település kirakatába. Mi az, amiről fogják tudni az emberek azonnal, hogy azok mi vagyunk? De felmérésre kerülhetnek azok az értékek is, amelyek belső identitásunk miatt csak nekünk, a faluban élőknek fontosak, amelyek nem válnak megyei értékké, nem válnak nemzeti értékké. A megyejárásokban tapasztaltak megerősítették a hitemet abban, hogy a települési vezetőknek ebből a törvényből adódóan módjuk nyílik arra, ahogy olyan területen tevékenykedjenek, amely a legszebb feladatok közé tartozhat. S talán a legnagyobb elismerése lehet a helyi közösségnek, ha valamelyik értékük nemzeti értékké válik, hungarikum minősítést kap.
Nagyon fontos hozadéka lehet ennek a jogszabálynak, ha a települések a hagyományaikat újra számba véve felkutatják azokat az embereket, akik még az ezekkel kapcsolatos tudást átadhatják a gyermekeknek, fiataloknak, és azok megtanulva ezeket a hagyományokat újra élővé tehetik azokat. Irigylem a lengyel településeket, ahol a népzene- és néptáncoktatás már az óvodában elkezdődik a népi hangszereken való tanulással, s így már óvodás népzenei karok és táncegyüttesek is vannak, s természetesen minden korosztályban is.
Ez a törvény reményt adhat sok hátrányos helyzetű településnek, hiszen a szabályozás fontos része a hungarikumtanúsító védjegy hátterének megteremtése. A hungarikumnak, de akárcsak a helyi értékeknek nyilvánított termékek előállítása kisvállalkozásokat indíthat el, és ezzel munkahelyek teremtődhetnek ott, ahol erre másként nincs vagy nagyon kevés a lehetőség. Bízom abban, hogy a települések nagy számban élnek azzal a lehetőséggel, hogy saját élelmiszer-szükségletüket helyben állítsák elő, hiszen erre a jogszabályok ma már lehetőséget adnak, és újratanulják a gazdálkodást a falvainkban is, és nem fűnyíróval fogják művelni a kerteket. Hiszen a Magyarországra importált éves szinten ezermilliárd forintnyi élelmiszer nagy százalékban itthon is megtermelhető. Remélem azt, hogy sok helyi terméket készítő bemutatóhely, műhely jön létre az országban, és a déli harangszónál a vendégek asztalára mindenütt helyben előállított, minőségében összehasonlíthatatlanul jobb étel kerül, és citeraszó mellett gyönyörű magyar népdalokat énekelnek.
Engedjék meg nekem, hogy szatmári emberként Kölcseyt idézve fejezzem be: "Minden nemzet, mely elmúlt kora emlékezetét semmibe veszi vagy semmivé hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg, s akármi más kezdődjék ezentúl, az a régi többé nem lészen."
Kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák szavazataikkal a törvényjavaslatot. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés