PÁL BÉLA (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Most, miután megnyugodhatott, mert a Jobbik is kifejezte abbéli aggódását, hogy félti önöket attól, nehogy az emberek elzavarják, bizonyára tökéletesedett a hallása is, azért, mert a másodlagos kárpótlás kifejezést nem én használtam először, hanem Ékes József képviselőtársam, nagyon helyesen, mert most már ketten mondjuk az államtitkár úrnak, hogy ha még nem hallott volna erről, akkor ez azt jelenti, hogy akik az első körbe nem kerültek be, mert például pótlólagosan valamilyen kárigényük származott - de majd Ékes József elmagyarázza önnek -, azokra vonatkozik ez a dolog. Na, most ez nem azt jelenti persze, hogy az elsődlegest ki ismeri el és ki nem, mert erről nem volt szó! Arról volt szó... (Tállai András: Ne idegeskedj!) Mindjárt, államtitkár úr, csak nyugodtan, nehogy elővegye itt is a hólapátot! Köszönöm szépen, figyeljen ide egy kicsit rám!

Tehát arról szóltam, és most is arról szólok - egyébként havat szívesen lapátolok, hogyha... (Közbeszólás és derültség a Fidesz soraiban.) Idefigyelne, államtitkár úr? Mert önnek mondom, csak azért, hogy pontosan értse! Helyes! Csak azért mondom ezt önnek, hogy nyugodjon meg, hallgasson végig! (Derültség.) Azért mondom ezt önnek, kedves államtitkár úr, mert újra elmondom, mindannyiunk érdeke, hogy a parlament is, és az állampolgárok is tiszta, világos képet kapjanak erről. Azért mondtam, hogy ne a sajtóból tájékozódjanak, hogy mindenki számára megnyugtató módon záruljon ez a kérdés. Erről beszéltem, szeretném, ha ezt ön is értené.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Tállai András tapsol.)

Forrás: parlament.hu