PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Két malomban őrlünk, mert azt hiszem, aligha kell Z. Kárpát Dánielnek mondani, hogy egészen mások azok a piaci, piacszabályozó vagy patriótapiacot támogató eszközök, mint a hungarikumtörvény felépítése és az értéktár, a hungarikumgyűjtemény létrehozása. Például egy eszköz lehetne a diszkriminatív kiskereskedelmi árképzést átminősíteni tisztességtelen forgalmazói magatartássá. Ön többször elmondta itt a Házban ezeket a példákat, de hogy tudjuk, miről beszélünk: a hazai tejre a kiskereskedők 30-40 százalékos árrést tesznek rá, míg a környező országokból származó, például szlovák tejre esetleg csak 0 vagy 4 százalékot. Ezt árképzésnek hívják, de teljesen természetesen értelmezhető tisztességtelen forgalmazói magatartásnak is, mert olyan különbséget tesz magyar és más termékek között, ami megengedhetetlen. Ha ilyen értelmű törvénymódosítások jönnének be, és történetesen azt a bizonyos 2009. évi XCV. törvényt próbálná módosítani a törvényhozás, akkor ezzel egy másik területen érnénk el pontosan olyan eredményt, amit ön nem joggal vár el a hungarikumtörvénytől ebben a pillanatban. Tehát két malomban őrlünk, de két területen is kell dolgoznunk, s az egyiken és a másikon a megfelelő szakmai lépéseket megtennünk.

Köszönöm szépen. (Taps a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu