Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Pár olyan vetületre is fel szeretném hívni a jelenlévők figyelmét, amelyek bár nem képezik szerves részét jelen pillanatban ennek a kerettörvénynek, ami előttünk áll, mégis segítik a továbbgondolkodást a tekintetben, hogy vannak viták közöttünk.
Nagyon sokan arról próbáltak meggyőzni - eléggé el nem ítélhető módon egyébként a kormánypártok padsoraiból -, hogy itt most valóban a kereteket kell lefektetnünk, és majd a későbbiekben egyszer ezt tartalommal feltöltik. Lehet, hogy még a ciklus végéig, lehet, hogy később.
Én inkább folyamatábraszerűen szeretem végiggondolni azt, amivel foglalkozunk és ami előttünk van, hogy milyen lépcsők építhetők erre még rá a későbbiekben, adott esetben egy 8-10 éves vetületben hogyan lesz ebből teljes körű gazdaságélénkítő, -vitalizáló program, amelynek keretein belül a magyar földön újra lehet majd termelni. Mert jelen pillanatban mi a probléma? Nyugat-Magyarországon termelnek, ugyan művelik a földeket, csak jobbára az osztrákok és mások hasznára. Kelet-Magyarországon pedig nem lehet, mert éjszaka jön a bűnöző és elprivatizálja a terményt. Nagyon leegyszerűsítve így néz ki ma a magyar mezőgazdaság, miközben az adottságaink alapján kiváló hungarikumokkal kéne elárasztanunk egész Európa piacait, ahogy azt - mint említettem - a lengyelek is teszik. És olyan vitás kérdéseket is rendeznünk kellene, amelyek tisztázása nélkül a későbbiekben nagyon nehéz lesz elkülöníteni azt, hogy mit tekintünk hungarikumnak, mit tekintünk kizárólagosan magyar terméknek, mi az, ami bár nem kizárólag magyar alapanyagból készül, de mégis szükségünk van rá.
(12.30)
Csak egy példát említve. Nem is olyan régen a Gazdasági Versenyhivatal előtt folyt egy vita arról, hogy az egyik Magyarországon működő, francia hátterű nagyáruház nevezheti-e hungarikumnak azt a terméket, amit hungarikummarketinges reklámkampány-hadjárata során kirakott, leakciózott, és nagyon sok ember asztalára tett, nagyon sokan ezt hazavitték, és a gyerekek elé tették az asztalra. Itt is óriási viták dúltak, hogy mit nevezhetünk ennek és mit nem.
Adódik a kérdés, hogy hungarikumnak nevezhetjük-e azt a terméket, amelynek valamely alapanyaga, összetevője külföldi. Mondok egy nagyon egyszerű példát. A Macskanyelv vagy a Túró Rudi nyilvánvalóan nagyon értékes magyar nemzeti márkák, fajták, én azt mondom, hogy hungarikumok egyértelműen, ugyanakkor vannak bennük olyan összetevők, amelyek Magyarországon már csak éghajlati és egyéb okokból sem állíthatók elő. Tehát mondjuk, a kakaó importját én nem tiltanám be azon okokból, hogy elmondhassuk, hogy csak és kizárólag azok a termékek tartozhatnak ide, amelyek 100 százalékosan magyar alapanyagból kerültek előállításra, ugyanakkor számomra legalább ilyen fontos az is, hogy elmondható és megállapítható legyen egy termékről, hogy ez valóban hazai alapanyagból készült. Nyilván ez már a magyartermék-rendeletnek egy kiegészítő kérdése lehet, legalább ugyanolyan fontos egyébként, mint a hungarikumtörvény rendelkezései véleményem szerint, de itt legalább akkor két kategóriát el kellene különítenünk.
Én nagyon szeretném a vásárlásaim során tudni azt, hogy mi az, ami kizárólag magyar alapanyagból készült, én magam csak ilyet szeretnék vásárolni, minden egyéb körülményt figyelembe véve is; nincs olyan mentesítő dolog, ami ezt a második helyre tenné, tehát nálam ez az első, hogy kizárólag magyar alapanyag. De elismerem azt, hogy vannak olyan hungarikumok, magyar nemzeti értékek, márkák, amelyek esetében viszont, bár a megjelölés szükséges, hogy ez nem kizárólag magyar termékből, magyar alapanyagból került előállításra, attól még ott kell hogy legyen a polcokon, és adott esetben az értéktár részét kell hogy képezze. Az általam említett két márkát is ilyennek érzem, ilyennek tartom.
Éppen ezért az az irány, hogy egy hungarikumtanúsító védjegy jöjjön létre, önmagában egy jó szándékú kezdeményezés lehet, ugyanakkor a hatásfoka véleményem szerint a tekintetben kétséges, hogy jelen pillanatban mintegy harmincnégyféle védjegy létezik Magyarországon, idehoznák egy újat. Tehát egy olyan mocsárba lépnénk bele, amelyben nem biztos, hogy könnyű az eligazodás. A tekintetben értem ezt, hogy ez a harmincnégy védjegy is nagyon sok esetben megtévesztő. A "magyar termék" védjegy a nemzeti trikolórunkkal látható nagyon sok olyan terméken, amelyeknek közük nincs Magyarországhoz, hiszen például a "magyar termék"-nek nevezett védjegy esetén is szerény információim szerint a tíz vagy tizeniksz alaptétel közül, hogy ki tartozhat ezen védjegy oltalma alá, tehát az alapkikötések szerint, pontosan az, hogy magyar alapanyagból származzon a termék, nem tartozik az alapkikötések közé. Fűszerek esetében a nagyáruházak polcain ez tökéletesen megfigyelhető, hogy az Európában meg sem termő fűszereken szerepel a "magyar termék" trikolór és védjegy is egyébként, miközben a hátulján nagyon kicsi betűkkel ott van, hogy származási ország, mondjuk, Indonézia.
Tehát egyértelműen látható az is, hogy itt egy akkora mocsárba lépünk, nemcsak a magyartermék-, de egyáltalán a védjegytörvény módosítása és rendbetétele nélkül, amely kezelhetetlen helyzetet teremthet Magyarországon, és ezt végre kezelni kell. Én tudom, hogy Brüsszel előtt van a magyartermék-rendelet és az ehhez kapcsolódó indítványok úgymond engedélyezésre vagy jóváhagyásra, de eltelt a ciklus fele időközben, és nem tudtunk sajnos érdemi előrelépést elérni ezen a területen.
Ez nagyon szorosan kapcsolódik a hungarikumok védelméhez, ahogy éppen az ülést vezető elnök úr is nagyon pontosan nagyon fontos kijelentést tett, amikor megemlítette a mezőgazdasági bizottság ülésén azt, hogy mondjuk, a magyar méhészet is egy olyan hungarikum, ami bizonyítottan GMO-mentes alapokból, forrásokból dolgozik, olyan termékeket képes előállítani, amelyeket a világon nem tudnak utánozni sehol. Ezeket az értékeket nem elég listába vennünk, nem elég lajstromba vennünk, hanem bizony a piacvédelmet is mögéjük kell tenni, új piacokat kell szerezni a számukra, hogyha nincs, megfelelő hírveréssel, idegen szóval marketinggel mindent mögéjük kell tenni, ami egy világhódító útra indíthatja őket. A lengyel példa előttünk van, azok a módszerek is látszanak, hogy hogyan lehet ezt keresztülvinni.
Tehát ami nagyon fontos, meg kell vizsgálni, hogy van-e mögöttes teljesítőképesség és kistermelői háttér hungarikumok, főleg élelmiszerek esetében, ha nincs, ezt ki kell alakítani; van-e piac, ha nincs, akkor értelemszerűen meg kell szerezni.
És egy nagyon fontos szempont, amit nem győzök elégszer említeni: Magyarországon egyre gyakoribb az, hogy az EU-mérleggel szembesül nem csak a választópolgár, de bizony a szakma vagy akár a gazdák, a termelők is. EU-mérleg alatt mit értek? Nem pusztán azt a különbözetet, ami a magyar befizetett uniós tagdíj és az állítólag visszakapott pályázati összegek között mutatkozik, hiszen ez a mérleg nominálisan még akár pozitív is lehetne. Csak hát itt arról van szó, hogy mi befizetünk bizonyos összegeket, ezeket lényegében visszakapja Magyarország, de nem az itt meghatározott célokra, hanem Brüsszelben kiírt olyan pályázatokra, amelyek között a kutyafitnesztől kezdve a vezeték nélküli internetig a vidéki buszmegállókban minden megtalálható, nagyon kevés olyan, ami magyarországi hasznosulását tekintve hosszú távon is munkahelyeket teremtene. Még a díszburkolat kicserélése egy kistelepülésen a jobbak közé tartozik, hiszen ott legalább ideiglenesen lehet egy-kettő munkahelyet biztosítani.
De az is látható, hogy ha megvizsgáljuk az elveszített lehetőségeinket, és itt nemcsak a vámbevételekre gondolok, de a kötelező piacnyitásból származó óriási veszteségeinket, azokat a veszteségeket, amelyeket a multinacionális intézmények okoztak, amelyek állítólag annyi munkahelyet produkálnak Magyarországon, na most ennek a két-háromszorosát szüntették meg pusztán a bejövetelükkel, azzal, hogy a kistermelői, beszállítói háttér kikopott, már nem magyar, vagy a környező országokból hozzák adott esetben még a zöldség-gyümölcsöt is, ami egy felháborító jelenség. Egy EU-mérleg tekintetében bizony azt is meg kell vizsgálni, hogy a hasznosuló forintok valódi társadalmi hasznossággal bírnak-e vagy csak idejönnek.
Az Eurostat 2004-2008 közötti eredményei alapján világosan kimutatható, hogy amíg durván 5000 milliárd eurónyi támogatás, forrás, pályázati alap érkezett be Magyarországra ezen érintett időszakban, addig mintegy 30 000 milliárdnyi jövedelemátutalás ment ki a régióból, pontosan abba az irányba, ahonnan elvileg ezek a támogatások érkeztek. Ez az 1:6-os arány nagyon sok nemzetközi tanulmányban is fellelhető, és ami számomra fontosabb, nagyon sok mértékadó, magyar nemzetben gondolkodó szakértő tollából is lejegyzésre került. Tehát egy 1:6-os arány tapasztalható a jövedelembeérkezések és a kiutalások tekintetében, és ez az EU-tagsághoz köthető.
Tehát látható egy olyan aránytalanság, amelynek folyamán Magyarországról jövedelemkiszivattyúzás történik, időközben pedig szemétlerakóvá próbálnak bennünket tenni.
Én nem azt mondom, hogy a hungarikumok lajstromozása, ez, ami előttünk fekszik, önmagában megoldást nyújthatna erre az egész problémakörre, de rendszerben kellene látni ezt a dolgot, és azt látni, hogy ez egy nagyon jó lehetőség egy olyan irányvonal kimunkálására, ami a későbbiekben piacnyitást, piacszerzést és a hungarikumok támogatásának mindenféle lehetőségét, útját, módját meg tudná nyitni előttünk.
Jó lenne, hogyha ezt felfestené a kormányzat, nem azért, hogy a maradék két évben megoldjuk a magyar agrárium, mezőgazdaság, közbiztonság, a termelés, magyar márkák, hungarikumok terjesztésének minden gondját-baját, hanem azért, hogy látható legyen, hogy a fejünkben megvan ez az irány, és adott esetben két vagy három ciklus alatt elérhető legyen egy olyan össznemzeti stratégia, amelytől aztán nem akar nagyon elmozdulni senki, és amelynek eredményeképpen valódi, mérhető, gazdaságilag is mérhető eredményeink is lesznek.
Itt elsősorban nem a GDP-re gondolok, hiszen ez a mutatószám nagyon torz, nem mutatja a nemzeti gazdaság teljesítményét tökéletesen, hanem arra gondolok, hogy több termelő tudjon megmaradni a tevékenységénél, a földeket műveljék, és ne csak műveljék, de magyarok hasznosulására műveljék. Adott esetben több gyermek is szülessen ezen tisztességesen gazdálkodó családok köreiben, hiszen legyen előttük egy olyan kilátás, egy olyan tervezhető jövő és vízió, amely egyértelműen afelé mozdítja őket, hogy maradjanak meg Magyarországon, maradjanak meg a tevékenységüknél, folytassák a termelést, ne adják a multik és a nagyipari lobbik kezébe azt az erőt, ami a kezükben van jelen pillanatban. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy legyenek végre saját magyar gazdasági ágazataink, magyar termékeink, saját márkáink, erre építsünk vagy szerezzünk saját tulajdonú magyar feldolgozóipart. Ez Magyarország egyik kitörési pontja, azt hiszem, mindannyian látjuk ezt ebben a teremben.
Azt szeretném, hogyha a lehető legtöbbet meg tudnánk tenni ezért a hátralévő két-két és fél évben, hogy ne lehessen aztán arra hivatkozni, hogy hát az utánunk jövő másik kormányzat elrontotta a mi gyönyörű szép terveinket - most vagyunk itt.
Még egyszer mondom, évente egy Cegléd város lakosságának megfelelő számú gazdálkodó hagy fel a tevékenységgel. Ez egy 2007-2010 közötti vizsgálatra vonatkozik, ekkor derült ki ez a számadat. Ezért mondható el az, hogy sürgősen lépni kell, nem elég tíz év múlva, nem elég két-három ciklus múlva, most kell lefektetni ezeket az alapokat.
Ezért kérem azt, hogy ha van rá lehetőség, akkor a hungarikumokkal kapcsolatos előterjesztést egy kicsit tágabb értelemben próbáljuk vizsgálni, és ezeknek a vízióknak legalább egy részét villantsuk fel, ne csak saját magunk és egymás előtt, hanem a szélesebb közvélemény előtt is, hogy láthatóvá tehessük azt, hogy Magyarországon igenis van jövő, van tervezhető jövő, nem kell innen elmenni, a fiataloknak nem kell innen kivándorolni, hanem a mindenkori magyar kormányzat felelőssége az, hogy igenis olyan körülményeket teremtsen, amelyek egy élhető Magyarországot eredményeznek.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés