Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársam félreértett a tekintetben, hogy amikor arról beszéltem, hogy ebben a ciklusban rendezzük ezt a kérdéskört, nemcsak arra gondoltam, hogy egy értéktár álljon fel, hanem konkrét olyan piaci lépések tekintetében is próbáltam előre gondolkodni, amelyek nem lennének megtéve, gondolom én, abban az esetben, hogyha tényleg, ne adja az isten, de mondjuk, a vörös hordalék kerülne vissza kormányzati pozícióba. Én tehát arról szeretnék itt e tekintetben valamifajta ütemtervet látni, legalább nyomvonalakban, hogy mikor, milyen fórumokon, milyen forrásokból valósulhat meg a magyar termékek, hungarikumok piacvédelme, az a piacnyitás, adott esetben egy keleti nyitással összekötve, amelynek értelmében ezeket az árukat új piacokra, új helyekre lehet eljuttatni. Egy példát említve: a lengyel, újonnan márkázott termékek gyakorlatilag letarolták a nyugat-európai piacokat, az ottani szupermarketekben külön lengyel áruk pultja van. Magyarország jelen pillanatban azzal küzd, hogy a legnagyobb saját tulajdonú áruházlánca négy, azaz négy darab áruházat kíván valahogy nyitni Berlinben, Brüsszelben, más nagyvárosokban, de az óriási és magas árak miatt hatalmas nehézségekkel küzd. Ez a szint láthatóan még nagyon távol van attól, hogy magyar termékekkel zúdítsuk tele Európát, pedig a mi adottságainkkal ezt kellene tennünk.
Emellett afelől is érdeklődnék, hogy mikor várható az, hogy normális marketinggel, magyar szóval élve: hírveréssel megfelelőképpen ismertté tudjuk tenni a magyar termékeket. Megint csak nyugat-európai csatornákon lengyel és egyéb termékek reklámspotjai, külön videoklipjei gyakorlatilag óránként láthatóak, magyar termékek esetében ez nem lelhető fel. És egy olyan forgatókönyvet is végig kellene gondolni, hogy ha Magyarország lakosságának a többsége belátja azt, hogy az európai uniós zsákutca értelmében csak ráfizetünk az uniós tagságra, és ez csak veszteségeket okoz hazánknak - ez nominálisan könnyen levezethető egyébként -, akkor egy saját utat választva mégis milyen gazdasági kitörési pontokra, erőforrásokra tudunk építeni, merre tudunk elindulni a saját lábunkra állva, egyedül.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés