BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szóval, én tényleg azt javasolom, amit elnök úr már elmondott, hogy térjünk vissza a napirendhez. Ugyanis a napirendi pont címe a következő, tisztelt szocialista képviselőtársaim, és nem Budai Gyula személye és nem egyéb más kérdés, sem a Malév, sem más, pusztán csak arról van szó, hogy a Volánbusz Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottság felállításáról szóló országgyűlési határozati javaslat elfogadása.
Mélyen tisztelt Hölgyek, Urak! Ezzel a 2003-as reorganizációval némi gond van. Az emberek erre kíváncsiak, és kérem, szavazzák meg ezt a vizsgálóbizottságot, mert fontos, és majd megállapítja a vizsgálóbizottság, hogy milyen félreértések, milyen anomáliák és egyéb más dolgok történhettek a Volán Zrt. 2003-as reorganizációjával kapcsolatban.
Hölgyek, Urak! Nem értem, amit mondanak a szocialisták, mert beszélnek mindenről, holott arról van szó, amit elmondtam már. Helyes dolog, ha egy dolgot megvizsgálunk, mert annak idején intézkedtek ebben az ügyben, és némi gyanú merült föl, hogy azért nincs minden rendjén. Miután közpénzről van szó, és közszolgáltató cégről van szó, meg kell vizsgálni, tegyék meg, s majd a vizsgálóbizottság leteszi a jelentését. Önök pedig beszélnek itt mindenről, Budai Gyulát meg sok egyéb más dolgot napirendre tűznek, de nem erről szól a napirendi pont.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Javaslom, tisztelt elnök úr, tisztelt szocialisták, hogy fogadják el, hogy ezt a kérdést meg kell vizsgálni. (Kovács Tibor: Elfogadjuk.) Közpénz, és az ország igényt tart arra, hogy hova tűnt el az a rengeteg pénz az önök kormányzása alatt.
Köszönöm, hogy szólhattam, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés