DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Interpellációit hallgatva mindig néhai történelemprofesszorom, Niederhauser Emil szavai jutnak eszembe. A bukott diáknak mindig azt mondta, hogy "a kedves hallgató távol tartotta magát a tények tolakodó közelségétől." (Derültség és taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Állandóan ez van. A nagyon érzelmi felvezetés után, ha megengedi, akkor néhány tényt azért csak közölnék! A foglalkoztatottak száma az elmúlt esztendőben 46 ezer fővel növekedett, a versenyszférában 1,3 százalékkal, a nonprofit szektorban 3,1 százalékkal, és valóban, a költségvetési szektorban 4,9 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma (Gúr Nándor a karzat felé mutogatva: Oda beszélj, Zoli!) - ez így van rendjén.
(14.00)
A munkanélküliség pedig - az elmúlt évet összehasonlítva a korábbi évvel - stagnált. Ha azt kérdezi, hogy hol vannak a piaci munkahelyek, akkor jelentem: itt vannak. Hasonlítsa össze egyébként európai léptékben: az Európai Unióban az elmúlt esztendőt nézve 0,1 százalékkal csökkent a foglalkoztatás, Magyarországon plusz 0,5 százalékkal növekedett. A munkanélküliségi ráta az Európai Unióban a tavalyi esztendőben 9,5 százalékról 10,1 százalékra emelkedett, Magyarország azon öt ország közé tartozik, ahol csökkent a munkanélküliségi ráta - igaz, hogy 11,4-ről 10,9-re, tehát még azért van hova változni, de akkor is egy csökkenő tendenciában vagyunk. Említette a közfoglalkoztatást: 2009-ben a közfoglalkoztatottak száma 103 ezer volt, 2012-ben több mint 200 ezren kapcsolódhatnak be a közfoglalkoztatásba.
Visszatérnék arra, amit korábban is említettem: ha nézzük a közfoglalkoztatást, a bérpótlást és a rendszeres szociális segélyt, önök 2009-ben - említette, hogy 2008-ra ne hivatkozzak, így 2009-re hivatkozom - 143 milliárd forintot fordítottak, mi 2012-ben 268 milliárd forintot, és ennek a felét, vagyis 49 százalékát, 132 milliárd forintot közfoglalkoztatásra. Ezzel szemben önök ebből a 143 milliárd forintból 2009-ben csak 51 milliárdot fordítottak közfoglalkoztatásra, a 41 százalékát segélyre fordították. Mi azt szeretnénk elérni, hogy az emberek munkán keresztül tudjanak megélni. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Látjuk! - Éhbérért!)
A sokat vitatott nettó 47 ezer forinttal, a közfoglalkoztatási bérrel kapcsolatban felhívnám a figyelmét arra, hogy akik a közfoglalkoztatásban részt vesznek, rászorultsági alapon különböző támogatásokra is jogosultak, mint rendszeres szociális segély, lakásfenntartási támogatás, átmeneti segély, közgyógyellátás, adósságkezelés, rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, gyermekétkeztetés, óvodáztatási támogatás, rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, tehát jó néhány szociális támogatás is a segítségükre van. Említettem már a korábbiakban, de azért idéznék néhány számot, ami különösen a hátrányos helyzetű emberek életét nehezíti, ilyen a rezsidíjak kérdése: például az önök kormányzása idején, 2002 és 2010 között átlagosan évi 9,5 százalékkal nőttek az elektromos energia díjai, 2011-ben pedig csupán 0,2 százalékkal.
Amint látja, tisztelt képviselő úr, a kormány tesz a nehéz sorsú emberek helyzetének javítása érdekében, és tegyük hozzá, tisztelt képviselő úr, rendkívül álságos, ha egy havi egymilliónál többet kereső képviselő szegény embert játszva próbál meg aggódni. Úgy gondolom, Oscar Wilde-nak most is igaza van: aki túlságosan sokat moralizál, az többnyire hipokrita. (Derültség a Fidesz soraiban.)
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. Kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés